United States or Kazakhstan ? Vote for the TOP Country of the Week !
De Gergőre, mint szomszédra, nem eshetne panasz, mert hiszen ő a saját földjén pányvázta ki a két éhes jószágot. Legalább Gergő ezt így hiszi. Tanyás ezután egész nyugodtan megfordul és megyen befelé a tanyára. Feleútról még visszafordul és gyönyörködve nézi, hogyan falják, hogyan eszik azt a szép zöld füvet a lovak. Szegény kis jószágok!... mondja jólelkűleg.
Kissé türelmetlen is volt s már maga akart lemenni az istállóba, mikor az előszobában beszédet hallott. Inasa igyekezett visszatartani valakit, aki be akarta küldeni a névjegyét. Az ezredes ur éppen ki akar lovagolni, nem hiszem, hogy fogadna. Kisértse meg. Amint parancsolja uraságod s a szolga befelé indult a névjegygyel. Az ezredest zavarta volna a látogatás.
Intett a társának is, hogy üljön le. Egy darabig hallgatva ültek egymás mellett, vontatottan indult meg egy-két szó közöttük. A fiu huzódott, félszegen mindig több, több helyet adott a másik kettőnek, azok pedig fáradtan, komoran bámulták maguk előtt a földet. Öreg volt már? kérdezte az egyik s befelé mutatott a földbe. Olyan hatvanas.
Széles utcza két magas oszlop között, a min hatlovas szekeren mennek át az urak s még hely is marad a lovak meg a kerekek mellett minisztránsnak, fáklyásnak, effélének. A szegény emberek ugy lopták be magukat, mintha tilosban járnának. Az egyik oszlop tövében osontak el s indultak befelé a széles egyenes uton, a minek az egyik kis sikátorában már készen várta a kis kék koporsót a gödör.
Némelyiknek tisztán leolvastam az arczáról, hogy szeretne egy lépést előre tenni, de nem mer. Az asszonyok tátott szájjal, nehezen lihegve huzódtak meg a férfiak háta mögött, s csak lassan indult meg a beszéd, pár szó, mintha féltek volna megzavarni a levegőt. Befelé hajlott, láttam, mondta egy öreges, meggörnyedt vállú asszony s ledobta válláról a nehéz téglahordó kast.
Gebe egyre kergette őket: menjetek innen, mert ha kiugrik, én odalövök; közétek ugrik, közétek lövök!... A varjak arrább húztak és az akol táján telepedtek le újra. De máskülönben nem mutattak ijedtséget. A rőzserakás fogyott, de a másik oldalon, ahová áthajigálták, viszont növekedett. Adaklik elökerültek valamelyik zugolyból és szófogadatlanul kerestek másik, alkalmasabb utat befelé.
Egy tányéron néhány fánkot hozott magával, odaadta az asszonynak s újra becsukta az ajtót. Az asszony visszaindult keresztül az udvaron. Cseppet se sietett, aztán hallszott, hogy nyitja a konyhaajtót és csoszog befelé s a kicsi szegény némber fölugrott a székről és iramodott feléje, belevágva magát szekrénybe, asztalba és rikácsolt belőle a düh: Vissza! Vissza!
Beleznay úrhoz, aki elmúlott ifjúságát sétáltatja az alkonyodó kertben, fölöttébb illik ez az Olgyay-színekbe hangolt szomorúság. Ö maga talán legjobban érzi ezt s míg egyenesre húzott derékkal ballag a néma úton, szívét befelé hulló könnyek esője veri. Az árnyékkedvelő növények lejtője felől, ahol titkon csókolódzó szerelmesek bujnak meg minden tavaszon, most gyenge szél kapatja szárnyát.
Semmi hasznát se látom. Eddig még tett-vett valamit, látta a keze nyomát az ember. Sóhajtott s ment befelé a pálinkás üveggel. Az ajtóból még visszaszólt: Hát aztán majd megköszönöm... A fiu megsuhintotta az ostort s elindultak, jobbról-balról több kocsi fordult ki az udvarokról s egymás után sorjába zökögve kanyarodnak fölfelé a hegynek.
János azt megköszöni szépen és megkéri, hogy ne vegye az ő szavait zokon, de ha méltatlanság esik rajta, mit tehetne egyebet a szegény? Másnap, mikor kimegy a mérnök, János az utcán van egy szénásszekéren. Mihelyest megjött a mérnök, szól is azonnal az ökröknek, hogy gyerünk befelé. A komoly állatok megindulnak.
A Nap Szava
Mások Keresik