United States or Norfolk Island ? Vote for the TOP Country of the Week !
Végre, jóval négy óra után, a pályaudvar véges-végén megjelent egy kis füstpászma, olyan kicsi, mint a czigaretta füstje.
Nyiltan kimondta, hogy mi Dóziát már születése óta ismerjük, s mindaz, mi vele történt, egy általunk szőtt terv szerint ment végbe. És te mit mondtál neki? Mit mondhattam volna? Tagadni a tényt, hogy testvérek vagyunk, lehetetlen volt, s csak gyanusabbá tette volna a dolgokat. Tehát bevallottad neki? Természetesen! Sőt azt is beismertem, hogy te Dóziát kis gyermekkora óta ismered anyjával együtt.
Az önök poétái palotákban laknak, a mieink pedig egy valamivel liberálisabb czikk miatt, mint amilyen a mérték, futnak a rendőrség elől. Itt van ez az ur, ez az önök találmánya... A kis szürke ember majdnem az asztal alá zsugorodott, mikor körülnézve, észrevette, hogy mindenki őt nézi.
Ennél az igyekezetnél nem is annyira az értelemre, mint inkább természetes ösztönömre hallgattam, mely megállásra biztatott félúton. Éreztem, hogy ezen a határvonalon túl felette könnyen vetek bukfenczet és egyenesen a kis vörös Regina ölébe pottyanok... Félóra múlva leszállt az alkony. A nyugati firmamentum gyorsan borulni kezdett, s csakhamar megérkezett a szél is.
Lőttem már szarvast is, vaddisznót is; de ami ennél több: megösmertem az erdőt, minden felséges szépségével, külső és benső gyönyörüségével; értem az utóbbi alatt azokat a hangulatokat, amelyeket kelt s amelyeknek ma már én is bolondja vagyok. A dolog nem történt olyan simán, ahogy elmondom. Egy kis ravaszsággal kezdtem.
A tavasz, eleje már visszahozott egy párt a kis szárnyas lantosok közül, amelyek az ősszel elvándoroltak volt; az itt telelőknek meg éppenséggel szűk volt a világ, kikeleti nagy lelkesedésökben.
Mikor Haller kijött, agyonlőttem, aminthogy az csak természetes is. Hogy most mi lesz? Bánom is én, csak a mig itt vagyok, kérem bánjanak velem emberségesebben. Intelligens ember csak számíthat egy kis udvariasságra. Az apám temetéséről jöttünk haza. Szép, nagy gyászos ünnepség volt.
Kenyér, száraz lengyel kolbász és sajt volt a menázsi. Szótlanul ettünk. Legalább a kis villamos zseblámpám volna itt, mondottam majszolás közben igaz! hiszen nálad hagytam, Regina. Igen, nálam maradt, de már nincs meg, válaszolta a leány útközben valahol elvesztettem... Már nem is tudom, hogy hol.
A számadóné csendes, szűkszavú asszony volt, aki, ha gondolt is valamit, nem igen merte azt elárulni. Ha meg a kis leánya kérte, hogy ne szóljon az apjának, akkor éppenséggel megnémult; bomlott a gyermekéért s minden kivánságát teljesítette volna. Mindössze ennyit szokott mondani: „Bözse. vigyázz!" és ebben benne volt minden elképzelhető intés és jótahács. Bözse vigyázott is.
Előáll a batár a fehér lovakkal, a kék batár, a mi gyermeknek való, aztán beülnek az uri népek, elől az üveg ferslógba beteszik a kis koporsót s kocsikáznak még a bánattal is. Az urnak még a temetés is mulatság. Ne mondjál ilyet! Rosszul esik az embernek. Nem bántalak én téged. Sirnak ők is, nekik is fáj... Igen a batárban mégis csak más az, mintha itt czipelem még a testet is. Gyere nó...
A Nap Szava
Mások Keresik