Vietnam or Thailand ? Vote for the TOP Country of the Week !
Frissítve: 2025. június 19.
A következő helyet a Föld foglalja el, amely a maga holdjával egy év alatt futja meg pályáját, majd a Vénusz következik 9 hónapos és végül a Merkúr 88 napos pályafutásával. Mindezek középpontjában pedig a Nap áll. »Lehetett volna kérdi Kopernikusz ennek a fényes csillagnak jobb helyet kijelölni, hogy ezt a pompás épületet megvilágítsa?«
Szüleimet alig egy év lefolyása alatt vesztettem el s árván, szegényen, zsenge korban maradtam vissza a földön, pártfogó nélkül és keményen kellett küzdenem a létért! Oh, én tudom méltányolni a mások baját.
Pár percznyi habozás után a belső szobába nyitván, fiatal, kopott ruhájú férfiúval állt szemben, kivel tudatván óhajtását, az egy nagy, tágas terembe vezette, hol többen ültek íróasztaluk mellett s a mellékszobából magas, szikár, sárgaképű ötven-hatvan év között lévő fekete szemüveges férfi dugta ki fejét, talán a beszédre, mi behallatszott hozzá, Holcsi Kálmán.
Nektek semmiféle szórakozás kedvéért nem szabad megfelejtkeznetek arról, hogy ezek az ernyedetlen munka napjai. Nem énnekem, hanem a tehetségteknek tartoztok vele, hogy egy-két évig megvonjátok magatoktól még a gyermeki örömeket is, melyek korotoknak kiváltságai. Gondoljatok arra, hogy két-három év és célnál vagytok. Akkor aztán tietek az élet, dicsőség, vagyon, amit akartok.
Az éjszakát Tivadar s csapatja szabad erdőben tölték, másnap fáradságos hivatalukat folytatandók. Pintye Gregor valóban azon havasokba vonta magát, melyek Nagybánya felől Mármaros és Szatmár vármegyék között tornyosulnak, roppant nagyságú bük- és fenyő erdőkkel gazdagon azon pontig, melyet az év nagyobb részén által hó takar.
Az 1800-ik év körül egy francia kereskedő a harisnyakötőkbe gumiszálakat szövetett bele, hogy rugalmasabbak legyenek, egy amerikai kereskedő pedig vizáthatlan szövetet készített úgy, hogy két szövet közé vékony gumiréteget tett. Ugyanakkor egy másik amerikai kereskedő 500 pár gumicipőt bocsátott árúba.
Dömötör János a hivatalos művészet államilag hitelesített ranglétráján a legfelső helyet foglalta el, már két év óta méltóságos úr, főrend, a mesteriskola igazgatója, ámbár a bürokratikus adminisztrációt nem vállalta, mert gyűlölte az irka-firkát és hijjával volt a tekintélynek nemcsak a növendékek, de még a tanárok körében is.
A plébániai anyakönyvlapokból készített burkolatra maga jegyezte fel óhaját, hogy a csomag 50 év múlva bontandó fel, kiadásából eredő jövedelem a Tud. Akadémiát illeti. Az 50 év folyó hó 15.-én telik le és pünkösd harmadnapján a jászói országos levéltár egyik érdekessége a nyilvánosság elé kerül. Mi van a szerető gonddal őrzött csomagban?
Csudálkozni fog, ha mondom, hogy Zalánczot szeretném bérbe adni. Már? kiáltott föl az ügyvéd, de egyetlen szót sem hitt el e tervből. Az ősszel hosszabb időre külföldre utazom, s csak pár év mulva térek vissza. De hát akkor miért vette meg gróf úr Zalánczot? kérdé Holcsi majdnem gúnyosan, tudva, hogy bujósdit játszanak egymással. Megtetszett, a gyönyörű vidék, föllelkesített. De már megbánta!
Nagyon különös ez, a mit barátnődről beszélsz, mondá rosszkedvűen a grófné, s hajlandó vagyok hinni, hogy ő nem mondta neked a valót. Mi ad arra okot, hogy kételkedjék szavaiban, grófné? kérdé neheztelve Dózia. Mert először is, ha Klára most húsz éves, úgy csak négy év mulva lesz teljes korú, s akkor kapja meg vagyonát.
A Nap Szava
Mások Keresik