United States or Curaçao ? Vote for the TOP Country of the Week !


Mind össze van az hajtogatva, csak a papir hátulja látszik, az ember ennek dacára osztályozza őket, külön a lovakét, külön a baromét. Egynél azonban tünődve megáll, s most ötöt-hatot fölvévén, mint a kártyát szokás, tünődve nézi őket. De nem bír köztük igazságot tenni s utóbb átszól a másik asztalhoz. Ugyan, tisztölettel kéröm az urat, tessék megtekinteni, ez-e a Bimbó pakszusa?

Utóbb Cowper amerikai mérnök a kerekeket az addig használt faalkotórészek helyett drótküllőkkel és tömör gumiabronccsal látta el. A drótküllő és gumiabroncs tette a kerékpárt hasznos közlekedő-eszközzé. Nagyobb sebesség elérésére később ismét szerkesztettek magas kerékpárokat, amelyeknek az első kereke nagy, a hátulsó kicsi volt és a kerékpáros az első kerék felett ült.

Elkezdtem az én rejtelmes hűvös tündérkémet még hevesebben ostromolni: hátha végre mégis lángot fog a szíve. Az erős, nagy szerelem csudát művel; annak nem lehet ellenállani. Az előbb utóbb gyujt.

Én ugyan nem vagyok ebben a véleményben, de belátom, hogy ami magát a megismerkedést illeti, ezt úgy se kerülhetjük ki ... Ennek előbb vagy utóbb meg kell történnie. Essünk hát keresztül rajta, bár nekem úgy rémlik, hogy ön nagyon is siet ... Kisasszony, én ... Pardon. Előbb foglaljon helyet. Nem ... üljön oda, egészen előre. Ha meg akar ismerkedni velünk, ne szégyeljen bennünket.

Mily ön, barátom. Tovább nem maradhatok! felelé és eltűnt a setét lépcsőboltozat alatt. Kevéssel utóbb a házigazda nehéz léptei kopogtak a lépcsőkön. Komoran, összeráncolt homlokkal lépett be és néma fejbiccentéssel a pattogó, süvöltöző athenora elé állva, pár pillanatig a lángokba merengett, azután leült.

Nem volna bátorságom velük ujjat húzni s tűrök, a mig lehet, de végre mindennek megvan a határa! De ha nem szándékozik örökre leigáztatni magát, úgy jobb előbb, mint utóbb kitörni, mondá Kardos, ismét megtöltvén Somorjay poharát, ki azt rögtön föl is hajtotta.

Vagy tíz nappal azután, hogy a San-Remoba készülő Vidovics Feri összes ismerőseitől elbúcsuzott s szándéka komotyságának jeléül addig nézegette a vasuti menetrendet, míg végre dühbe gurult s bosszuságában minden igaz ok nélkül megsértette Cipriani bárót: az előbb nevezett fiatal magánzó s az utóbb nevezett huszártiszt nyugodtan üldögéltek egymás mellett a Metropole-kávéház egyik utcai ablakánál.

Már kora ifjúságában érdekelték a gépek, mindenféle szerkezetek és csak a családja kívánságára választotta a katonai pályát. Nem is katonáskodott sokáig, korán visszavonult és a találmányainak élt. Először húsvágógépet szerkesztett, utóbb írógép szerkesztésén törte a fejét, majd másféle találmányok jártak az eszében.

A Nap Szava

fintorgatnod

Mások Keresik