Vietnam or Thailand ? Vote for the TOP Country of the Week !
Frissítve: 2025. június 28.
Mikor lenn az utcza végén harmadszor is harangoztak a templomban, a tágas veranda lépcsőin lefelé elindult a nagyságos asszony a maga rendes vasárnapi utjára. Kicsi, félénk, amolyan gyermekforma jószág volt a nagyságos asszony, a széltől is féltette az ember, nehogy valami erősebb rohanás ketté törje derékban s aztán elvigye, hogy ne maradjon belőle semmi.
Egy darabig szótlanul követtem, de amikor bizonyosnak látszott, hogy nem fog megállani a menedéken, hanem lefelé indul a völgy hajlása irányában elérkezettnek láttam az időt, hogy megszólaljak. Erre igen súlyos okom volt.
Egyszer szaladnak a béresek nagy riadva Pistához, baj van: a kis urfi ott lóg a nagy cseresnyefán, felmászott a legtetejébe a szarkafészket leszedni, letörött az ág alatta, a lába oda szorult a két ág közé, most ott függ fejjel lefelé, ha le talál esni, kitörik a nyaka. „Szaladjatok a létráért frissen! kiálta Pista, mert különben elvész az örökség!
Nem méltóztattak erre lefelé az erdő alatt meglátni a sanitéten-transportot? Intettem, hogy nem. A kis ember vállait vonogatta és nézd csak! épen úgy fintorgatta az orrát, mint ahogy Regina szokta. Az ő orra azonban nem volt kicsiny, fitos, mókus-orr, mint a Regináé, hanem görbe, élesen hajlott és hegyes, mint a ragadozó madaraké. Verflixt... de nem tesz semmit, elindulok magamban is.
Ha igaz, hogy a lelkek így a föld körül maradnak s arra járnak, amerre nekik tetszik, akkor nem lehet másként, mint hogy az ő lelke, mikor onnan a kövezetről felszabadult, azonnal elröpködött arra lefelé, hogy megnézze! ugyan mi lehet az a fényesség, ami úgy »ausnahmsweise« a vén Rajnovics-hegy tetején csillog. Az utolsó Jön egyszer az emberhez egy hivatalos szolga, zsinóros ruhában.
Lomha repüléssel lendülnek arrább; fáradtan ereszkednek lefelé s végül szinte leesnek inkább, semmint leszállnak; némelyik óraszámra ül a zúzmarás galyak közt, gömbbé zsugorodva, mintha a fehéren csillanó, tündéri zuzmaralombozattal ékes fának, nagy fekete virágai volnának.
Félig alva, gépiesen emelkedtek a lábak egymásután. A szél szembe vágta a nagypihéjű havat, amely a földön rögtön sárrá olvadt. A tisztek minden szót eltiltottak, de ez fölösleges volt. Senkinek sem volt kedve beszélni. Néha egy kő megindult valamelyik vízmosás szélén s csattogva ugrált lefelé a sziklákon.
A Nap Szava
Mások Keresik