Vietnam or Thailand ? Vote for the TOP Country of the Week !
Frissítve: 2025. július 22.
A szegény halott azonban, a mint a konyhán keresztül ment, meglátott a tüzhelyen egy szép nagy pulykát nyárson pirulni. A szolgálónak azt mondta, hogy szaladjon be frissen, az igazgató ur feldöntötte a tintát, törülje fel, s mig az bement, köpönyege alá keritette a pulykát s odább állott vele.
Pintye Gregor nyugodni inté a haramiákat, maga pedig Bama Bila Paskuluj és Kosztán, ki kedvencze volt vezérének, mint a csapat «Achileus és Odyszeusza» egy személyben, mert bátorság- és ravaszságra csak maga Pintye Gregor multa föl őt, ezek tehát hárman egy félrébb álló földdomb ormát foglalák el, mely alá More teríté a henyéléstől fáradt tagjait.
Távoli villámcikázások visszfénye lobbant fel koronként a koromsetét láthatáron, a lábas óra pedig érces kondulásokkal ütötte a nyolc órát. Az asztalhoz ment és a lefüggő karosgyertyatartó alá állva, felemelé jobbját, melyen az abraxas-gyűrü ragyogott.
Minden lépésnél sötétebb lett már s az asszony néha megbotlott egy-egy kőben. A férfi is megállott ilyenkor egy pillanatra és korholta. Valami olyan paraszt gyöngédséggel szólott hozzá, a miben benne van a nembánomság is, de még az is kitetszett a szavából, hogy rosszul esnék neki, ha baj érné az asszonyt. Elbukdácsolsz. Nem tudsz a lábad alá vigyázni.
Regina fölemelkedett kuporgásából, fölvette a számára átalakított orosz köpenyeget, azután ismét visszaült előbbi helyére a nyírfa alá. Rögtön itt a zápor mondotta fejével a beborult égre intve jó lesz, ha te is magadra szeded a köpenyegedet. Úgy látom, erős zivatar jön. Csak már itt lenne! Negyedóra múlva itt lesz. Hurrá, csak ide! Nagyon szívesen látom. Én is.
Csak annyi kell hozzá, hogy ott maradj, ahol vagy. De te nem maradsz otthon, veszed a cilinderedet és a sétapálcádat, gondtalanul kisétálsz s remekül eltalálod, hogy éppen oda állj a lehulló tégla alá.
Krebsler összecsucsorította a száját; a balkeze hüvelyk és mutatóujját az orra alá tette, azután cuppantott. Gyönyörű! mondta. És megismételte, megduplázva a „ny" t. Gyönynyörű! Mindenesetre meg kell előbb ösmerkednünk vélekedett a gróf.
Rettenetes kínnal föltámaszkodott a könyökére, a zubbony alól pedig vékony, fekete csermelyben megindult s a fiatal ember csizmái alá folyt a vér. Az ember összeszorította az ajkait, hogy ne kiáltson, beledülledtek a szemei a fájdalomba s a mikor már egy kicsit hozzászokott a kínhoz, suttogva szólította meg ujra a hivatalnokot. Fülöp ur, meghalok?
Kitapogattam magam mellett egy elhagyott hátizsákot. Megfogtam és párnát gyúrtam belőle a főhadnagy feje alá. Azonnal elaludt. Az égő cigaretta még füstölgött a szájában, de már aludt. Rettenetes kimerült lehetett ez a hatalmas férfitest, hogy így egyszerre »összedőlt«, amint Morelli kapitány úr mondani szokta.
Rajkók, hogy égjen parázszsá bennetek a szalonna! alvó félben van a tűz a szélső kemenczében, tüzeljetek belé, mert máskép kóczos fejetekkel gyújtom alá.
A Nap Szava
Mások Keresik