Vietnam or Thailand ? Vote for the TOP Country of the Week !

Frissítve: 2025. június 13.


A grófné tőrszúrást érzett szivében e följajdulásra, mert érezte, hogy mindannak kezdete, mi fölött leánya kesereg, tőle indult ki. Az ő végzetes tévedéséből. De hisz ő jót akart s csak igéretét teljesítette, mit esküvel fogadott gyermekei boldogságára, s éppen azzal vétett leánya ellen, hogy könyörületes akart lenni.

Az Ég határtalan kegyelme, hogy öregségemre visszaadta nekem egészségben és fiatalságban elhagyott múzsámat. Megismételte, megkettőzte az életemet. Húsz esztendő nyomtalanul tűnt el a hátam mögött s most újra kezdődik minden szépség és boldogság, mintha a húsz esztendőt csak átálmodtam volna. Én is fiatal vagyok és újra kezdem az életemet. És nyomban halálos szerelmet érzett Nóra leánya iránt.

Történt azonban egy szép napon, hogy halkan gördülő, nehéz fekete hintó állott meg a zárda kapujában s egy lefátyolozott, előkelő hölgy kért bebocsáttatást. Van Roosen bárónő volt, a szobrász felesége. Dömötör János egész testében pokoli félelmeket érzett. Asszony-ember nem tehette lábát a kolostorba, tehát János a templom előtt, lombjukat hullató öreg hársfák alatt beszélgetett a feleségével.

Az, hogy ama levél, melyet neki az ügyvéd Eszthey aláirásával mutatott: hamis volt, soha sem jutott volna eszébe, s olykor hálát és meghatottságot érzett Klára és annak gyámatyja iránt, kik oly hévvel karolták föl az ő ügyét, s nem akarták kiszolgáltatni azoknak, kikhez ő nem kivánkozott menni...

Természetesnek tartá, hogy az nem akart egyedül lenni, ki már az intézetben biztosítá őt, hogy soha sem érzett oly vonzalmat emberi lényhez, mint hozzá, s boldog volna, ha együtt tölthetnék életüket.

És azért érzett hozzá bizalmat, mert ilyennek tartotta, s majdnem elcsodálkozott, hogy éppen hozzá fordul, kinél voltak idősebb, régibb, tapasztaltabb barátai, kik talán czélszerűbben tudnának kezére járni, és ő mégis a fiatal emberhez fordul, holott itélőtehetsége azt mondta neki, hogy azzal a tervvel, melylyel iránta családjára nézve viseltetik, okszerűbb volna a fönnforgó ügyben vele nem beszélni.

Kényszerítette valami addig nem érzett hatalom, mi erősebb volt akaratánál s úgy érezte, hogy szíve szétpattan, ha hallgat, de hisz csak látni kellett azt a szépséges ifjút, hogy szeressük, szeretetre, imádásra van ő teremtve. Ilyen gondolatok között haladt előre, s szive megtelt áhítattal, ajka halk szerelmi dalt dúdolt s átszellemült arczczal lépett a templomba.

A Nap Szava

ismerősével

Mások Keresik