United States or Anguilla ? Vote for the TOP Country of the Week !


Megint nagyon rossz kedvű volt, s még azt sem mondta meg vendégeinek, hány holdból áll a puszta, melyet ma belovagoltak, és mennyibe kerültek a paripák, melyeken nyargaltak. Érdemes is ily emberekkel komolyan beszélni! Másnap vadászni mentek, még a festő és leánya is.

A holnapi nap, Horos tabellája szerint, egyike lévén a climactericus napoknak, haladék nélkül hozzákezdünk a műveletekhez mondá és ő is nyugalomra tért. Másnap azután a laboratóriumban megkezdődött az aranykészítés rejtélyes munkája.

Boldogult édesanyám is azt hitte, hogy a fehér szín hatásosabban riasztja el az ültetvényeire kiszemtelenkedő verebeket, mint a fekete, vagy a másegyéb színű ringy-rongy, amit az ilyen egyébként semmit sem érő madárijesztő-vázra ráakasztani szoktak. Nem ijeszt az vissza másnap már egyetlenegy verebet sem.

Azért, mondja haraggal János hogy nem bírok a szénásszekérrel tülle befordulni a kapún. Hát micsoda dolog ez? Hát hogy mönjek én most már be a szénásszekérrel a kapún? Vagy vállon hordjam be a kukoricaszárat? János mindezt bizonyos keserűséggel emlegeti és beszédéből kiérzik a mély szemrehányás. A mérnök csakugyan gondolkodóba esik. Jánosnak igéri, hogy másnap reggel a helyszínére megy.

Szédült és magában ezerszer befejezte ijedten és boldogan Raymundus félbemaradt szavait: szeretlek... szeretlek... A szíve hangosan vert. Egész estig ki nem mozdult a szobájából s elhatározta, hogy másnap nem megy el a templomba. Korán lefeküdt, de nem tudott elaludni. Éjfél felé fölkelt, egy könnyű mantillát kapott magára s kiült az erkélyre. A Monté Aragon felől langyos szél fujt.

Másnap rövidre vágatván haját, borotvált képpel, kifent bajusszal, csillogó szemmel, piros-pozsgás, rózsás mosolygással, fiatalosan, mint egy rekruta, odaállt a sorozóbizottság elé. A katonák elálmélkodtak herakleszi termetének ereje és szépsége láttára. Ezért aztán kár volna, ha egy buta golyó leterítené.

Pedig otthon várja valaki, aki apró babafejkötőket horgol s a szent anyaság édes reménységével érzi az ő ideje közelségét; aki a szíve alatt hordja a pici emberfiát, akit istenfiaként imád előre is és akiről annyi kedves szó esik folytonosan. De azért másnap mégis csak Juditot kereste.

Az soha semmi különös dolgot nem csinált, csak épen egy nap kezdett el az udvar közepén a nagy napvilágosságban vonyítani, amidőn azt mondták reá, hogy lelket lát. Másnap meg is halt a mángorlókamrában az öreg Jóska bácsi, aki negyvennyolcban huszár volt, azóta pedig konyhaudvaros.

Melyik lábom jár jobban ?! kiáltott a nagy vígságba esett apró népre. A szélső, nagyapám, kacagtak az unokák. Hejnye, ebatta fattya, iszen mind a kettő szélső, káromkodott mérgesen. De azért csak járta, hiába kérlelték a fiai, nem hagyta abba, míg ki nem dőlt. Úgy kellett betámogatni a gunyhóba, ahol horkolva aludt el a földre vetett subán. Másnap reggel aztán öreg Sinka György nem ébredt fel.

Ha máskép nem megy, akár a nyakam kockáztatása árán is. Lehetetlenségnek éreztem, hogy másnap reggelig ebben a bizonytalanságban töltsek el egy éjszakát. Megmarkoltam hűséges Mannlicheremet, belenyomtam egy tele magazint és fölemelkedve ültő helyemből, ezt mondottam a mindenre feszülten figyelő kis vörösnek. Maradj itt, Regina, nekem el kell mennem, de hamarosan visszajövök.

A Nap Szava

részedre

Mások Keresik