Vietnam or Thailand ? Vote for the TOP Country of the Week !
Frissítve: 2025. november 17.
Egyszer szemközt találkoznak három tisztelt hazafival; kik közül az egyik a Budapesti Szemle szerkeztője, a másik az akadémia akkori titkára, a harmadik pedig egy piros arczu, ernyős szemöldökü férfi, a kit a másik kettő középre fogott.
Két énekkarral kell bajlódnom minden nap; leckém is több van, mint a mult hónapokban. Nem irtál arról, milyen a város, milyen a közönség, hogyan töltitek a napot, kik azok, akikkel nem kerülhetitek el az érintkezést.
Nápolyban ekkor Murát volt a király. Franczia udvartartás, vidám, pezsgő élet; a király épen ugy szeretett ragyogni, mint a királyné élvezni; idegenektől rajzott az udvar. Azok között, kik Murát király udvarának fényét növelni segitettek, nagy kitüntetésben részesült a két magyar nemes ifju, mindkettőt különösen ajánlták a követségek s aztán még jobban mivelt eszes magukviselete.
Az egész város arról beszél, mert Holcsi, ha nem is volt valami nevezetes alak, s csak mint zúgügyvéd és uzsorás szerepelt, mind a mellett sokaknak volt összeköttetése vele, kik félnek, hogy belekeveredhetnek mint tanuk a törvényszéki tárgyalásba. Mivel van az ügyvéd vádolva? kérdé feltünően nyugtalanul Eszthey.
Aztán levetkőztünk, fürödtünk és akkor azt kérdezte a kisasszony, hogy kihez hasonlít inkább, Vénuszhoz... igen, Vénuszhoz... vagy Dianához? Emlékszem, Vénuszt és Dianát mondott... Én nem tudtam, hogy kik ezek, erre szamárnak nevezett és azt mondta, hogy Vénuszhoz szeretne hasonlítani, mert az volt a szépség istenasszonya.
Vegye ezt kérem tudomásul, valamint azt is, hogy én többé egyetlen lépést sem teszek keresésére, de figyelmeztetem, hogy vannak mások, kik utána járnak hollétének, kik mindent el fognak követni, hogy föltalálják, s miután az illetők gazdagok és hatalmasok, fog is nekik az sikerülni.
Nagybánya vidéke, melyet a tatárok nem pusztíthattak el, lett fészke s nézhelye rablásainak, s ha útonállása kevés keresettel látá el őt, a tehetősebb polgárokat zsarolta, kik neki élelmet, sőt gyakran pénzt is kényteleníttettek adni, s e mellett nyilván és bátran bejárt a haramia Nagybányára, főleg Piócza Kristóf műhelyébe, hol magát rendszerint egy héten kétszer-háromszor borotváltatá.
A „kedves urambátyám“ is azon ég madaraihoz tartozott, a kik se nem vetnek, se nem aratnak, még is csak eltáplálkoznak.
Elfordult tehát e szívét örvendeztető látványtól, seregeit csatarendbe állítani akaró, mely, a mint agyában kifőtt, igen jól alkalmazott lett volna a föld minéműségéhez, de még első parancsolati között megzavarta őt a magyarok előnyomulása, kik már tökéletes csatarendben haladék nélkül látszattak seregét megtámadni akarni.
Dózia reszkető kézzel vette át a papirost, sejtvén, hogy abban rá nézve valami rossz foglaltatik, mert úgy Klárának, ki közel jött hozzá, mint Holcsinak különös szomorú és vésztjósló kifejezést látott vonásain, kik feszülten lestek a levél hatását arczán, mely perczről- perczre rémültebb és izgatottabb lett. Soha! kiáltott föl Dózia könybelábadt szemekkel. Én Eszthey grófot nem követem, inkább...
A Nap Szava
Mások Keresik