A spanyol azonban tiszteletteljes, mély meghajlással üdvözölte, mint a ház rokonát, István ellenben őszinte, tettetni nem tudó egyenes természetével, tartózkodólag és barátságtalanul. Azután haragtól sajgó szívvel távozott. Megint egy idegen jött-ment! Ezeknek áll a világ! A folyosó végén az öreg Ivánt találta, ki bizalmas örömmel mosolygott reá már messziről.

A boltja, mig volt neki, szük, alacsony, hosszu folyosó volt, a minek a belső részében nappal is állandóan égtek a gázlángok. A boltos vásárokra járó gyolcsos volt fiatalabb korában, egy kicsit korlátolt ember, de alapos kereskedő a maga kis körében. Hamar betelt azonban a kocsizással, a mi megviselte a ládák tetején utazó embert, s mert abban a városban tetszett neki a piacz, megtelepedett.

A penzionált főhadnagyné, aki mindig ruganyos léptekkel s lebegő szoknyával tudott végig menni a folyosó kimarjult kövein s akinek családja a gyufagyár részére szállított skatulyák révén határozottan előkelő vagyoni állásra tett szert, Krizosz Miklós köszöntését mindig azzal az úri leereszkedéssel fogadta, amely csak nyugalmazott kincstári asszonyok szokása szokott lenni.

Arcza halálosan elsápadt, azután kigyuladt, szeme villámlott, s mialatt ökölre fogott keze görcsösen szorítá magába a papirdarabot, a folyosó ablakához futott, fölrántotta s erős hangon lekiáltott az udvarra: Lovamat! Rögtön nyergeljétek meg lovamat!

De mivel Sándor még e csábító biztatásra sem lépett be a kétszárnyú ajtón, hanem tovább sietett, Góg Ferencz is utána futott, fölvezette a széles lépcsőn az emeletre s a folyosó végén megállt egy ajtó előtt. Ime a szenvedő szobája, mondá reszkető hangon és orrát fújva, mintha sírás erőltetné. Sándor óvatosan kinyitotta az ajtót és belépett.

csillagom, segíts, suttogta halkan s lehaladt a lépcsőkön, de most zárt ajtó előtt állt, s nem tudta, mitévő legyen. Fogalma sem volt arról, hova vezet az a hosszú folyosó, mely jobbra-balra nyult előtte, de sejtette, hogy egyik oldalon az a főkapunál végződhetik. Tünődve állt helyén s reszketést érzett tagjaiban, de gyorsan okoskodni kezdett helyzete fölött.

Pedig hát ez nem volt mese; hanem tökéletes valóság. Három nap egymásután megjelent egy fehérbe öltözött hölgy alak, márvány-fehér arczczal, de jól kivehető vonásokkal, kezében egy lámpa, abban egy égő gyertya, melynek lángja lobog ugyan de a falra világot nem vet: az alak a folyosó egyik ajtajától a másikig végig haladt; az őrt álló katona felhivására nem ügyelt, s a második ajtónál eltünt.