United States or Myanmar ? Vote for the TOP Country of the Week !


A leány hátraejtette a fejét s tágranyitott szemmel bámult föl az égre. Csak akkor fordult vissza, ha a a legény eleresztette a kezét. Nem ide gondolt, de valami meleg kapocs kellett neki a másik meg e között a világ között. Szórakozottan, fáradtan felelt a fiunak, ha kérdezett valamit s közben-közben el-elszunnyadt. Ha aludt, gyönyörü lett.

Igen felelt a doktor, mialatt tekintete szórakozottan révedezett a szembeülők feje fölött, ki a térbe. A tavasz már féktelenül pompázott, mint egy keleti királynő. A közeli sétatér fái már sátort vontak a gondozatlan utak papírhulladékaira és a tavalyi avarra.

A festő szórakozottan állott a vászon elé s a háttért kezdte átfesteni valami sötétebb szinnel. Inkább a földet nézte, mint a vásznat, nagyon elgondolkozott s neki is voltak észrevételei arra, a mit a lány mondott. Igy van mindenütt, fogy a szivünk s az eszünk. Komoly dolog ez, nagy átalakulást jelent, megsinyli minden.

Kiről? kérdé Sándor, fölriadva álmodozásából. Kiről? kiáltott Atlasz úr megbotránkozva. Kiről másról, mint a szép Volkán Ádámnéról, a ki ma vendégünk volt és megvette a sarlósi uradalmat? Szép asszony, nagyon szép asszony! Azt csak nem tagadhatod, hogy gyönyörű asszony. Csinos kis bajusza van, felelt Sándor szórakozottan. Bajusz! visszhangzá Atlasz úr bosszúsan.

José azonban nem hallgatott reá, vagy csak szórakozottan felelt.

Kissé szórakozottan fejtegette a helyi viszonyokat s a másik kisasszonyra nézegetve, így tünődött magában: Mily kár, hogy az ének és a mimika ezeket az ajkakat is ki fogja vetkőztetni a formájukból! Ezt a szájat nem azért teremtette az Isten, hogy énekelgessen, hanem egyes-egyedül azért, hogy csókoljon.

Valóban az! viszonzá szórakozottan a spanyol, mert amint beszélgetés közben az ablakhoz állott, egyszerre csak az öreg Ivánt látta nagy sebbel-lobbal hazaérkezni, ki nagy óvatosan valami levélformát mutatott a folyosóra lépő Klárának. Hol kószálsz? förmedt Ivánra ura, midőn kis vártatva megjelent a szobában.

A rendőrkapitány, akinek keskeny arcán a kielégítetlen igények, az el nem ért vágyak és a meg nem valósított illúziók halvány rózsái égtek, aki jól szabott, puha és elegáns egyenruhájában bizonyára nagyon tetszett a nőknek, aki kínosan ápolt körmével eddig szórakozottan vakarta az állát, most hirtelen felugrott s könnyedén megtalálta azt a gesztust, amellyel végét veti a szituáció kínos voltának.

A Nap Szava

fintorgatnod

Mások Keresik