United States or Somalia ? Vote for the TOP Country of the Week !


Amire azt mondja az eladó, bizonyos Vadlövő Péter innen a Jakus közéből: Nem baj az. Pohárból, gyerökből soha sincs ölég a háznál. A leányzó elpirul erre és megszalad, pedig Péternek, mint rendesen, most is igaza van. A gyerek olyan, mint a pohár, az ember sohasem tudja, mikor törik el egynek-egynek az élete. Azért belőle a sok s ez irányban errefelé nem is lehet panaszkodni.

Visszatettem a szalonnát többi kincseim közé és megint csak az iménti kérdést intéztem hozzá: Most már, hogy nem éhes, megmondhatja, miféle szél fújta erre és hogyan hívják? Regina. Regina? Errefelé is szeretik a bibliai neveket, mint a székelység közt? Ott vannak efféle nevek. És aztán miféle Regina? Regina. Ezt már hallottam. De miféle Regina?

Felséges tavaszi délután volt. A major környékén pipiskék fürdöttek az út porában; a rőzserakásokon száz meg száz veréb csevegett, ugrándozott, bohóskodott; az erdőig terjedő vetéstáblák búja zölddel ékeskedtek,; a pacsirta már próbálgatta tavaszi himnuszát. A fiatalasszony az ura karjára dőlve, mohón szítta az illatos fuvalmakat, amelyek az erdő felől áradtak errefelé. Jaj, de , kis uram!

Afféle kótyafejű koldus volt egész életében ismerte errefelé az egész vidék és mindenki csak »a bamba« néven beszélt róla, ha kéregetni jött... vagy a kutyák megkergették. Nem bántott senkit, szabadon csavaroghatott, amerre akart. Amikor elhagytál... mert elhagytál... Szükségét éreztem, hogy ezt a csendes szemrehányást elhárítsam magamról.

Nagyon szép volt ezt nézni s a csárdás nézte volna is szívesen, ha nem az lett volna a vége, hogy egyszerre csak feltűnt a rónán egy sötét pont, amely felhőnek nagyon is kicsiny volt és nagyon idelent mozgott, errefelé; azután nőtt nőtt, mindaddig, amíg csak lovasemberré nem vált. Olyankor a csárdásné befordult a küszöbről a kis tornácra, onnan az ivóba, mintha semmiről sem tudna.

A Nap Szava

fintorgatnod

Mások Keresik