United States or Slovenia ? Vote for the TOP Country of the Week !
Lássuk belül, mondá Oroszlay, s miután már egy ott állongó öreg ember által fölnyittatott az épület főajtaja, mindhárman a szobába léptek, hol zárt, penészes levegő és szag fogadta őket, s nem a legjobb hatást tette, bár az ablak tábláinak fölnyitása által gyorsan enyhült az első benyomás, midőn a tavaszi balzsamos levegő és a nap fényes sugarai áraszták el az üres, tágas, elhagyatott termeket.
Felséges tavaszi délután volt. A major környékén pipiskék fürdöttek az út porában; a rőzserakásokon száz meg száz veréb csevegett, ugrándozott, bohóskodott; az erdőig terjedő vetéstáblák búja zölddel ékeskedtek,; a pacsirta már próbálgatta tavaszi himnuszát. A fiatalasszony az ura karjára dőlve, mohón szítta az illatos fuvalmakat, amelyek az erdő felől áradtak errefelé. Jaj, de jó, kis uram!
De hogy nem szólította föl őket erre, egyikük sem mert a lányok nyomába eredni. A generálisréten a frissen kaszált fűben toronyirányt mentek át. Az országúton a fiatal Laszlovszky a leányok elé terítette könnyű tavaszi köpenyegét, hogy a por be ne lepje ezüstcsatos szattyáncipellőjüket. Az özvegy ugyancsak megfenyegette.
A Nap Szava
Mások Keresik