United States or Morocco ? Vote for the TOP Country of the Week !


És a vasúti kocsi puha párnáján a boldogságtól elérzékenyedve, majdnem sírva fakadt Dömötör és oly izgatottan s oly sűrűn nyaldosta, kemény, kicserepesedett vastag ajakát, mint még soha életében ... És két hét múlva Nóra és leánykája, Ágnes már átvették a Zuglói-úti villa háztartását.

Ennél az ablaknál ült legszívesebben, ide tolatta kerekes karszékét s innen gyönyörködött a szakadatlanul felhangzó sipegésben, kotkodácsolásban, kukorékolásban és gágogásban, melynél szebb madárzenét soha életében nem ismert.

Tény az, hogy körülötte és utána minden rendbe jött és fölélénkült; ő maga ezt azzal szokta magyarázni, hogy még soha életében nem volt haragos és mindig értette a módját annak, mint kell másokat vidáman megdolgoztatni.

Végül Underhill úr köszönetet mondott önmaga és Gladwin asszony nevében a vendégeknek szives megjelenésükért és ekkor Percyre került a sor. Ez volt a legelső alkalom életében, mikor nagyobb hallgatóság előtt kellett beszélnie. Kezével az asztalra támaszkodott, szemét pedig az előtte levő virágcserépre szegezte és elmondta mondókáját.

Mi a neve? kérdé Esztheyné fölugorva helyéről. Azt, bár kérdeztem, nem mondta meg, de különben is alig áll a lábán, s azóta talán össze is esett... Hermance az ajtó felé sietett. Eltalálta, hogy ki lehet az a fiatal hölgy, valamint férje is gyanítá, de ő nem mozdult helyéről, úgy érzé, hogy lábai a földbe gyökereztek; ily kinos helyzetben még soha, egész életében nem volt.

Meghatottan és ellágyultan kívánt szerencsét az új élet örömeihez és kijelentette, hogy ez Dömötör János életében van olyan nagyszerű epocha, mint a renaissance az olasz és francia kultúra történetében. Mindamellett nagyon tévedne az, aki ebből azt következtetné, hogy a szobrász boldog volt ebben a renaissanceban.

A gyermekek nevelése fényesen sikerül, modoruk előkelő, ízlésük finom, s úgy tudnak költeni, mint apjuk szerezni. Nincs bennük semmi, a mit megvetőleg zsidósnak szoktak nevezni s a mivel őt annyiszor letorkolták életében.

Kardos közelebb hajolt hozzá, mert hangja halkabb lett s majdnem suttogva folytatta beszédét. Eszthey grófné látogatása boldog fordulatot idézett elő a beteg még hátralévő életében.

Testvéréről életében egy szót sem említett, csak halála után akadtak örökösei azon írásra, melyben apjának élete foglaltatott, s ez alá Tivadar saját kezével jegyezte föl a következő szavakat: Ezen szerencsétlen öregnek egyik fia én valék s a másik Pintye Gregor, a híres haramia, kit nehogy szégyenemre az akasztófára jusson, saját kezemmel lőttem agyon.

Nemcsak a Szádváry név becsületéért, melyre Atlasz úr sokat tartott, hanem saját nevéért is, melynek híre és hitele egész életében büszkesége volt, azon kellett lennie, hogy a gróf halála semmi jogos igényt meg ne károsítson, és se a halott, se az élő nevén ne maradjon folt.