United States or Ghana ? Vote for the TOP Country of the Week !


További útjában ez a patak keresztül folyt a falun és valami negyven kilométernyire délnyugati irányban a Cetina nevű folyócskába szakadt. A vörös szaporán szedegette lábait és egyenesen a hegy lába felé tartott, ahol a patak a hegyből kibújt. Szótlanul bandukoltam utána. Elhittem, hogy ismeri ezt az elátkozott helyet és oktalanul nem sodor veszélybe mindkettőnket.

A leányka útjában semmi panaszra nem lelt okot, mert Gerai Mahmud Abdul khán minden várakozás felett gyengéden bánt vele, sőt gyakor látogatások által sem bolygatta szomorú kedvesét, s a többi durvább tatárokat hasonló tiszteletre gerjeszté urok magaviselete.

A házasság csak arra való volt, hogy az öreg asszony mindig maga mellett tudja a legényt. Társaság nélkül tehát nem lehet megélni. Azonban mi áll utjában annak, hogy az ember egy, az igényeinek megfelelő társaságot hozzon össze? A tisztességes emberekét... Ez az, amire gondoltam... A másik ember mosolygott. Nagy arroganczia. A fiatal ember megütközve nézett reá. Miért?

A plébános szó nélkül meghajtotta fejét és eltávozott a szobából. A szegény öreg asszonyság halála épen olyan csendes, szelid, zajtalan volt, mint egész élete. Mindig az volt törekvése, hogy minél kevesebb alkalmatlanságot okozzon másoknak és ne legyen útjában senkinek. Úgy halt meg csöndesen, félénken panasz nélkül, párnája alá vetve könnyeit, szívébe temetve aggodalmait.

A székek rendetlenül terpeszkedtek útjában. Olyan sok-sok széklábot látott, mintha mindnek legalább húsz lett volna. Mankója csúszott a kövön... Sapkája alatt pici hideg gyöngyszemek ültek ki a homlokára... Sehol senki. Csak a túlsó oldalon, egy kis kerek asztalnál egy öreg úr ujságot olvasott. Ugy tetszett, hogy az is elmegy. Ledobta az ujságot s a kis léces ajtón kilépett a térre. Jobb is.

Szodoray a legrövidebb úton indult Bagosy táborához, ki részéről már útnak eredt hamar alkotott hadával a tatárok ellen. Utjában Karácson Tivadar is Szodorayhoz csatolta magát, s együtt sok magyart mentének meg száguldó kisebb tatár csapatoktól.

Szereplését ezen útjában bővebben részletezni fölösleges, mivelhogy azóta már amúgy is köztudatú, hogy a lóra az nap egész délután hiába vártak otthon. Sütő valahová betért egy félliterre, azután vett egy másikat, egy harmadikat is, miből egészen könnyen áll elő a tény, hogy Sütőt még másnap este sem találták, akármerre keresték. Igen jól meg tudott bújni, sohasem ott volt, ahol kutatták.