United States or Luxembourg ? Vote for the TOP Country of the Week !


Ragadjátok meg, ez Pintye Gregor, a gyilkos haramia!

Midőn Pintye Gregor az előbbi szakaszban történt összebeszélésből tanyájába visszaérkezett, Kosztán és Bama Bila Paskuluj fölvigyázata alatt nagy serénységgel folytak a várvívás előkészületei, az utóbbi azonban inkább szüntelen nógatásaival, mint tanácsadással vagy világos parancsolattal segíté elő a munkát, mert rabláson és vad küzdésen kívül ő eddig semmit sem gyakorolt és semmihez sem értett, azért ütött ő mindnyájok között legnagyobb lármát, s azért valának folyvást hallhatók siettető szavai, míg Kosztán csendesen s csak ott, hol tanács vagy parancs kivántatott, de éppen azért kiáltozó társánál többet cselekedve, járt a munkások között.

Mi azonban kénytelenek vagyunk a futó Pintye Gregort követni, ki az ütközet után kevesed magával szaladott, hogy üldözői ne akadjanak, egy szeretett költőnk kifejezése szerint «úttalan utakon» Nagybánya felé.

Mint már előbb említettük, még éjféltájban helyre hordatá Pintye Gregor ostromszereit; szemben a vár leggyengébb oldalával, hol a bástyák széles és hosszú repedezései hamar ledülést igértek, egy a vár felől meredek hegy emelkedék, a várral egyenlő magasságú, csekély távolsága miatt innen még Pintye Gregor faágyúi is belökheték a golyókat a bástyákig.

A többiek között fegyverek osztattak el, s a két ágyú azon helyre vonaték, melyről Szirmay előbb az ellent vizsgálta, mivel itt a fal magossága és épsége fedezte a védőket, s az ágyúkat veszedelem nélkül lehetett a lőlyukakon által irányozni, melyek is kis idő mulva jobb foganattal durrogának Pintye Gregor ágyú tanyája közé, mint ennek fa csövei a vár ellen.

Móré esze egész fényében tündöklik. Pintye Gregor, mint politikus, és fáradozásának sikere.

A nagybányai tanács bölcs végzése a haramia elvesztésére. Pintye Gregor, apja holttetemétől és gyűlölt testvérétől elválván, Máramaros vadonaiba húzta magát vissza, és a zavaros időkben bandája számra hamar oly félelmes lett ismét, mint valaha csak volt a huszti veszedelem előtt.

Kiáltá Pintye Gregor a legvadabb harag hangján, büntetésül csevegésedért, ha reggelig csak a kulacsra mersz is tekinteni, holnap csap helyett üttetlek egy borhordóba. Remegve támasztá kulacsát egy fához a megrémült czigány, s mint a tyúkól nyilt ajtajától elijesztett róka lopódzék a sűrűbe, alvásba temetni szomját, s a mit ébren izlelni tilos vala, álmodni a teli kulacs édességiről.

Kristóf mester, az isten vezérelje kegyelmedet, s a boldogságos szűz, mert Pintye Gregor könnyen ébredhetett föl Nagybánya és Misztótfalu között s annak, ki ezen lator kezébe kerül, az isten legyen irgalmas, kegyelmes. Mondá utána a korcsmáros.

Ez nagyon megijesztett, mert a vadalma állapotját soha sem irígylettem, oda hagytam tehát a zsiványságot; de hasznomra akartam fordítani azt, a mit itt mulatásomban tapasztaltam: Pintye Gregor minden kincseit e barlang egy rejtekébe rakta, s azt kívüle csak én tudtam, ugyanazon titkos üregen által, egy rejtett ajtó is vezet a barlangba s ezt is csak én tudom Pintyén kívül, arra lopóztam én be, hogy el vigyem egy részét Pintye Gregor pénzének, mert egy részéért én is fáradoztam, tehát igazságosan engem is illet.

A Nap Szava

szendergett

Mások Keresik