Vietnam or Thailand ? Vote for the TOP Country of the Week !
Frissítve: 2025. június 2.
Kopernikusz tehát egyszerre három hivatást is teljesített: a kanonokét, csillagászét és orvosét. Orvosi tudományával a jótékonyságot szolgálta: lakásán mindennap fogadott szegénysorsú betegeket, kiket nemcsak jótanáccsal látott el, hanem ingyen orvossággal is, melyet ő maga készített.
Rögtön takarókat kezdett gyártani, de alighogy a nyár megérkezett, a magnéziummal kevert kaucsuk erjedni kezdett. Nem esett kétségbe és elölről kezdte a munkát, mert meg volt győződve arról, hogy sikere esetén nemcsak ő jut jómódba, hanem sok ezer munkásnak is kenyeret ad. A kísérletei közben természetesen nem sokat keresett és nemcsak ő, hanem családja is sokszor nélkülözött.
A második oka annak az izzó gyűlöletnek, mellyel a szociáldemokrácia az egyház s általában a kereszténység ellen viseltetik, a párttaktikában rejlik. A szociáldemokrácia nemcsak osztályharcot hirdet a gazdasági emancipáció érdekében, hanem az osztályharc megvivására elszánt hadsereget is nevel magának, melyet erőszak tart össze, s melynek jellege is az elkeseredettség, a gyűlölet s a fanatizmus.
Klára magánkivül volt, mert nemcsak szerette gyámatyját, ki neki mindig és mindenben kedvét kereste, de vagyonilag is tőle függött, s mindent koczkáztatva látott annak elfogatása által, fogalma sem lévén arról, mennyi vagyonnal bir és hol van az elhelyezve.
És én nemcsak megmutatom, hanem néked is ajándékozom mindaddig, míg tiéd nem lesz maga az eredeti. José halvány, lesoványodott arca kigyúlt az örömtől. Lásd, kedveltem, így van az! folytatá, elkomolyodva... Klára engedelmes lány! Tudtam én azt, hogy kiverjük a fejéből azt a haszontalan fickót, mihelyt elválasztjuk őket egymástól. Szokás, nem egyéb, mint szokás.
Miért akarod tudni? Mondd meg előbb: szereted e még most is. Tarcsay elgondolkodott. Azuttán nyilt tekintettel felelt: Szeretem, mint egy édes jó gyermeket; mint a legjobb feleséget; mint a gyermekeim anyját. Csak úgy? Nem elég ez? Edit tökéletesen beéri vele. Tartok tőle, hogy tévedsz. Mondta? Nem ilyen világosan. De én ismerem. Nemcsak rokonok, hanem igazán jó barátnők is vagyunk.
Eddigi alkotásai: a lóverseny, akadémia és nemzeti kaszinó után belefogott legnagyobb vállalataiba: a Vaskapu-szabályozásba, a dunai gőzhajózásba és a pesti Lánchíd megépítésébe. Fáradhatatlan erélyével, sokoldalúságával és önfeláldozó munkásságával nemcsak a közönség előtt, hanem a meglepett hatalom előtt is Széchenyi volt ekkoriban a magyar nemzet vezére. A Dunát ötször járta be mérnökeivel.
Hát aztán hol a biztositék arra a nagy tisztességre, a mit vársz a szemelgetésből s a mi egyébként egy kicsit unalmas is lehet. De megnyugtató. Honnan tudod, hogy csupa olyan becsületes ember kerülne össze, a kinek alkalma is volt már arra, hogy válogasson a becsület és a becstelenség között. A kit nemcsak a félelem tartott meg ez ideig a becsület utján.
Stílus-és formaérzéke van a modern átlagirodalomnak is, de Molnár Jenőben nemcsak hogy gondolat nincs, de a formája s a stílusa is gyatra, szürke.
De nemcsak a föld mélye és a víz felé való iparkodás a gyökerek hajtóereje, hanem az az akaraterő is, amellyel például a fejlődésük útjába helyezett papiroslapot is keresztül tudják lyukasztani, ami ugyancsak hatalmas munka a gyönge gyökérhegyecske számára. A gyökérszálak mozgása bámulatosan célszerű.
A Nap Szava
Mások Keresik