United States or Angola ? Vote for the TOP Country of the Week !


Miért nem hívja már azt a Jánost, az inasomat? Szaladjon fel a kastélyomba és kiáltson a Jánosra, hogy a nagyságos úr hivatja. Hallja! Hallom, hallom, ha nem is kiabál úgy, felelt vissza félvállról Cserepes András. Ott jön már a János, la!

A lengyel fiatalember pedig szerette volna, ha az asztalra áll, hogy jobban lássák s fogta a kabátját, hogy el ne szaladjon. A jenerál szitkozódott és sírt, nagy, esetlen testében még mindig gyermek maradt az érzés, a körülállók pedig lábujjhegyre állva néztek át egymás vállán, csakhogy jobban láthassák ezt a nevezetes kis öreget.

A szegény halott azonban, a mint a konyhán keresztül ment, meglátott a tüzhelyen egy szép nagy pulykát nyárson pirulni. A szolgálónak azt mondta, hogy szaladjon be frissen, az igazgató ur feldöntötte a tintát, törülje fel, s mig az bement, köpönyege alá keritette a pulykát s odább állott vele.

Nem costume, mondá az apát-kanonok elnéző mosolylyal, de egy kissé megbotránkozva, hanem a püspöki jelvények, süveg, pásztorbot, keztyűk, saruk, melyeket rangomnál fogva jogom van viselni. Száz esztendeig viselje! kiáltott Atlasz úr lelkesülten. János, rögtön szaladjon ezzel a csomaggal a szekrestyébe és mondja meg, hogy jól vigyázzanak !

Én Nagypaládról jövök lóhalálában, jelenteni a tekintetes úrnak, hogy a tatárok már oda rontottak, sőt azóta már alkalmasint Batár és Csedreg is égnek, azért tehát szaladjon, a ki bír, s a ki nem bír, szánja meg bűneit, mert az holnap nehezen eszi tiszteletes uram kezéből az urvacsorát.

A Nap Szava

fintorgatnod

Mások Keresik