United States or Saint Martin ? Vote for the TOP Country of the Week !


Az egész rőzserakásból egyetlen tömb volt még hátra; akkora mint egy petrencére való szénacsomó. Az alatt kellett lenni a bujkáló gonosznak. Annak az utolsó rakásnak a széthányása már olyan lázasan történt, hogy a nyest maga is megbolondulhatott a sok kiabálástól, ugatástól, csaholástól.

Futvást jött a kis kanász és lihegve újságolta, hogy a disznóólból egy fehérhasu vadmacskát kergetett ki, amelyik egyenest a rőzse alá szaladt. Egyszerre kiáltotta az írnok is, Mári is: a nyest. Most már hiteles alapon lehetett elindulni. Gebe kedvre kapott. Összecsődítette hirtelenében a béreseket; azok jobbára úgyis csak a napot lopták.

A puska láttára a vizsla, meg a két dakli mindjárt érdeklődéssel csatlakozott Gebéhez; a kuvaszok hátul maradtak, de látszott rajtok, hogy a szokatlan készülődés felkeltette a kiváncsiságukat. A béresek vasvillával vonultak ki, és a tanyai karaván, megértvén, miről van szó, csakhamar elindultnyestet fogni". A havon félreismerhetetlenül látszottak a nyest egészen friss, kicsi kéznyomai.

Talán megijesztette valami; róka, vagy nyest, amely ott bujkálhatott a rigó bokra alatt. Hisz már este volt; igazi este, amikor az éjjeli állat is mozdul, ébred s kezdi a maga pályafutását. A langyos esti levegőben imbolygó kis árnyak villantak el odafent. Csánk riadtan kapta fel a puskáját, de megint csak levette a válláról. Szárnyas egér, súgta a csudálkozó asszonykának.

Át volt harapva a torka; sőt a feje sem volt a nyakán; kiszítta a vérét valami bitang gyilkos. Gebe rögtön tudta, mi lehetett az, Mondta is. Nem görény a bűnös, Mári néni, hanem nyest; kövi nyest; láttam már a nyomát. Ütötte is a nyomát. bottal úgy-e? csúfolódott a bizalmasságra kapatott öreg házibutor.

Már látom el kell hivatni az erdész urat, hogy itt rend legyen egyszer; hogy meg ne egyen bennünket a farkas. Ha én az úrfi volnék, már régen széthánytam volna ezt az egész tanyát; a farakásokat, ni, ott az istálló mögött; bizonyosan abban bújkál a nyest, vagy mi a csuda. De persze, sok a dolgunk, minduntalan meg kell tömni a pipát úgy e?

Azután a megdöbbenés csendje következett s csak a daklik őrjöngtek azon a ponton, ahol a nyest eltűnt. Mári néni éppen akkor tipegett elő megint a konyhából: Megvan?! kérdezte reménykedve. Meg ám, mondta Gebe fanyarul, ehol van ni, a rőzse alatt, hányja szét, ha akarja. A tanyai kolomppal kongatni kezdte a bakter a déli tizenkét órát. A béresek összenéztek.

A Nap Szava

részedre

Mások Keresik