United States or Lebanon ? Vote for the TOP Country of the Week !


Midőn már Pesten lakott az öreg ur, ismét meglátogatá ugyanezen rokona. Deák megkinálja szivarral és diskurálnak. A szivar csakhamar elégett feléig, s a rokon megemlékezve a kehidai leczkéről, félreteszi szivarát. Mit csinálsz öcsém? nem tán az a szivar? kérdi az öreg ur.

Meg is nősült, elvette egy másik főúrnak szintén törvénytelen leányát, ki azonban csakhamar meghalt, miután életet adott egy leánynak. Ezt a leányát Boglár Kálmán serdülő kora óta mindenhová magával hordozza kalandos életpályáján.

Tudjuk, hogy mivel bízta meg őt Oroszlay, s ő csakhamar eleget is tett a megbízásnak, de a mellett apró, gyanús jelekre talált, mik másfelé terelték figyelmét, és most egészen azoknak szentelte idejét. Mindenekelőtt azt akarta tudni, miféle összeköttetésben áll Holcsi Dóziával.

Ennél az igyekezetnél nem is annyira az értelemre, mint inkább természetes ösztönömre hallgattam, mely megállásra biztatott félúton. Éreztem, hogy ezen a határvonalon túl felette könnyen vetek bukfenczet és egyenesen a kis vörös Regina ölébe pottyanok... Félóra múlva leszállt az alkony. A nyugati firmamentum gyorsan borulni kezdett, s csakhamar megérkezett a szél is.

Nagy kiváncsisággal és érdeklődéssel nézték Klárát, mint annyi regényes történet hősnőjét, s ha a nők eleinte feszesek és hidegek akartak is iránta lenni, bizalmas, könnyed, nyájas modora csakhamar elüzött minden feszességet, s mindnyájan elismerték, hogy ez a kellemes, finom eleven asszony nem maradhat olyan falusi tuskóhoz, mint Sándor, és a férfiak, kikkel barátságosan kezet fogott s oly vidáman enyelgett, mint régi ismerősökkel, titkon azt remélték, hogy e kedves fiatal asszonyt könnyű lesz meghódítni s Lándsa Jenő után még rájuk is kerülhet a sor.

Annyira viszi a szívességet, hogy maga is elmegy a vasúthoz, a plébánossal és Sándorral együtt. Sándor a kocsis mellé jut, mert hintóban nincs hely a számára; az állomáson sincs alkalma hosszasabban beszélni Klárával, mert a vonat csakhamar megérkezik és Atlasz úr nagyon sürgeti vendégeit a beülésre, nehogy lemaradjanak s nagy buzgalmában maga viszi utánok a táskákat.

Azaz, hogy... ebben a pontban részemről alighanem tévedés történt. A rongyos teremtés erről hamarosan meg kellett győződnöm nem mutatott félelmet, mert csakhamar közeledni kezdett és néhány pillanat mulva közvetlen közelemben állt meg. Most jól megnéztem.

A Föld izzó magvának a felülete lassan, de állandóan kihül, a benne levő gőz lecsapódik, forróvíz lesz belőle, amely összegyül és amelyet a föld belsejéből felszabaduló gőzök szorítanak a Föld felszínére. Széchenyi István Ébred az ország. A „Hitel" sikere Széchenyi nagylelkű kezdésére a tudóstársaság csakhamar megalakult.

De csakhamar gyanúsan teszi hozzá és végignézi a korcsmárost: Ha ugyan mondja ha ugyan gazt nem vetött valaki. A bormérő fölpattan: Tán engöm gondol kend? János nyujtogatja a nyakát és a fejét csóválja: Hát mondja hát... A korcsmáros mérgesen rántja elő a zsebéből a maga gyufatartóját. Hát mit gondol kend? kiáltja. Hogy neköm a kend masinatartója köll? Hisz ehun az enyim. Kénai ezüst.

Hosszú fejlődés után jutott el az emberiség a fémekhez, amelyek csakhamar minden más értékmérő eszközt kiszorítottak és a cserének, vásárnak és kereskedelemnek egyedüli eszközei lettek. Közöttük természetesen a vas a legrégibb.