Vietnam or Thailand ? Vote for the TOP Country of the Week !

Frissítve: 2025. május 31.


Szodorayn nem vala nevezetes változás észrevehető, mert nem lévén a Mária halálából származott által annyira elfogódva, ideje volt ezen jelenetre előre készülni, rajta csak szomoruságán áttündöklő szerelem uralt, s nyugalmasabb állapotja következésében ismét ő volt a beszéd kezdője.

Egy-két hónap folyt el a tatárok elűzése óta, s már imitt-amott gyógyulni kezdettek az iszonyú pusztítás csapta sebek; de általánosan még igen láthatók valának gyászos következései: a szegény pórnép kalyibákban, sátorok vagy épen szabad ég alatt tanyázott, hamuba dűlt lakjai mellett, sok helyt a nemességnek sem vala kényelmesebb szállása, de szerencsére az önbizalom már mindenütt megtért, s ez legerősebb reményt adott gyors felüdülésre.

Az egyház régi erős épület vala zsindelylyel fedve, csak tornya látszék ingadozó állapotban sínlődni, mit tág repedései, s nem épen egyenes állása árultak el.

Hol a vész legcsekélyebb vala, a partok megett a német katonaság fogott helyet, innen az erdőig a védvonalt a felkelő nemesség gyalogsága foglalá el, közben helyt hagyva ágyúiknak, melyek, mihelyt a hídnál nélkülözhetők, ide hozatni rendeltettek.

Mert Bogdanu legalább oly ember vala, kit ő honában és boldogabb napokban tanult ismerni, s így a magában kellemetlen jelenés, édes emlékezeteket ébresztvén föl, maga is, ha nem édessé, legalább elfogadhatóvá változik.

Ennek azonban minden torkolata már hajduk által volt elfoglalva, így jobbról és balról bizonyos volt a fogság, hátulról nyomában az üldözők, s előtte a meredek sziklafal, melynek szédítő magasságát és simaságát már említettük, de mégis csupán erre lehetett szabadulást reményleni, idő legkisebb kétkedésre sem vala.

A legnehezebb kalapáccsal úgy csapkodta az üllőt, hogy az egész kovácsműhely rengett, az ifju Vulcanos dolgozhatott ily heroikus jókedvvel, amikor a Kentaurokat patkolta az Olympos völgyeiben. János azonban mégsem maradt kovács, pedig bizonyos, hogy e téren is jelentékeny hírnévre tesz vala szert óriási ereje és kezének ritka ügyessége miatt.

Az utolsó lelki vigaszt feladva nékie, még csak annyit tudott hörögni, hogy öccse oltalmába és szeretetébe ajánlja leányát, Clarat, azután megáldá őket, mire menten otthagyá lelke halandó porhüvelyét... Az idegen országbéli adeptus porhüvelyéből azonban egy atomust se találtanak, noha az egész romhalmazt széllyelhányták vala érette. Ő kegyelme egészen porráégett.

Így a «Moré» köznevezet tulajdonnevévé vált, de ő túl ily csekélységeken, abban semmi csúfolást sem gyanított. Alig vala elköltve a vacsora, mivel hőseink éhségök épen nem késett, a haramiák egymásután elterültek, s nemsokára mély szuszogás és itt-ott hortyogás árulá a fáradtság és bor által elnyomottakat mély alvásban lenni.

Nem is vala alaptalan Ilka félelme, mivel már másnap este készült a khánfi kedveséhez, őt elhatározólag szerelemre nyerni szándékozván s hosszú nélkülözés által fölingerlett szenvedélyei talán a kényszerítést sem vetették volna meg; de Ilka angyala ébren volt, s épen, midőn Abdul indulni akart, lépett be egy hirnök apjától, az uralkodó khántól, ki őt minden haladék nélkül magához hivatá, egy Konstantinápolyból érkezett követje a Padisának4 várván reá.

A Nap Szava

változtatta

Mások Keresik