S a repedt falak legfeljebb is kevés ideig tartó ellenállást igérhettek, a hajdan mély árkok itt-ott fűvel és bokrokkal voltak benőve, másutt a földdel egyenlők. Az egész várat két rozsdás vas ágyú védé, s vagy harmincz-negyven ember, nagyobbrészt szigeti hajdúk és sóaknászok. A haramia s a havasalföldiek új találkozása, Pintye Gregor ajánlása, melyen

Egy kicsit még bámult a homályba s aztán egyszerre csak maga se tudta, hogy mi következik s lefordult a székről, mint egy lötyögős kis tarisznya. A fejét belevágta az asztal lábába s alig hogy érezte, csak éppen kábult volt s megveszekedett forgatagba szaladt össze a feje fölött a világ. Borus, kesergős idő volt, hosszu, már tizennégy nap óta tartó napfogyatkozás.

Enélkül a férfiak csak ittak és pipáztak volna, ami okos embereknek mégsem elég az egész éjszakára; pedig hajnalig tartó mulatságról volt szó. A behavazott utakon még szánkóval is bajos volt a közlekedés; a elakadt a hófúvásban; a bennrekedt szánkót néhol ökörrel bivalylyal kellett kivontatni. Amit a kasznárék két bivalya mozdított, az mozdult is esze nélkül.

Sárga tartó, húsz éve vettem a kisteleki vásáron, de nem adom húsz újért, olyan járású a kupakja. Az löhet, barátom, hanem itt nem hagyta kend. Dehogy nem erősködik János. Ejnye no, mondja a bormérő ha itt hagyta volna kend, akkor itt volna, úgy-e bizony? János gondolkozik, bár a sok ital miatt nem megy ez valami könnyen. Nini. Csakugyan. Ha ott hagyta az asztalon... Hát ügön! véli.

Nem hézagok bevakolása, túltengő könymirigyek ideig-óráig tartó eldugaszolása kisebb-nagyobb összegekkel, hanem előre lendítése hosszú időre és messzi távlatokra, senyvedő intézményeknek, meg nem alapozott életrevalóságoknak; talpraállítása gondokkal küzdő szervezeteknek. Csernoch János látszólag hideg szemmel nézi az életet, voltaképen pedig az okosság és praktikus fölény szuperpluszával.

Az ezredes mosolygott a szép tömeg emberre s a nyakába volt akasztva még akkor is egy babérkoszorú, melyet a reggelig tartó búcsúbanketten a városi polgármester úr szép szavakkal és ingadozó léptekkel adott át magyar hazánk és az összmonarchia e kiváló hősének, ki öt éven át lankadatlan buzgalommal ápolta a polgárság és katonaság közti viszonyt, egyetértést és barátságot szeretett városunkban, éljen!

Még ugrani is akartam, hogy ismét életet teremtsek tagjaimba, a kísérlet azonban nem sikerült, valósággal meg voltam bénulva a több mint egy óráig tartó guggolástól. A leány nemkülönben. Két nehéz fatuskó voltunk, egyik jobban fájtatta a derekát, mint a másik. A ponyvát nem lehetett tartani félrecsapta a szélvihar és kifordította a visszájára. Akárhogy markoltam is, mindig visszájára került.