Vietnam or Thailand ? Vote for the TOP Country of the Week !
Frissítve: 2025. június 13.
Két énekkarral kell bajlódnom minden nap; leckém is több van, mint a mult hónapokban. Nem irtál arról, milyen a város, milyen a közönség, hogyan töltitek a napot, kik azok, akikkel nem kerülhetitek el az érintkezést.
De hát ő vele hol beszéltél? kérdé még jobban elcsudálkozva. A mult napokban kimentem, hogy a Mihály főarkangyal apothecában a kovagkristálynak occulta qualitását, a naphta empyriacát bevásároljam. Ott találkoztunk és vitatkoztunk. Mi volt a vita tárgya?
Csaknem alázatosan nyitotta ki vendégei előtt szobájuk ajtaját és kicsibe múlt, hogy meg nem köszönte a megtiszteltetést, mikor Boglár Kálmán megkérdezte, hány órakor van az ebéd és remélte, hogy viszontlátják egymást az asztalnál.
De vert róla a szó a kaszárnya szobáiban, hogy múlt vasárnap egy huszárt, előtte való héten két gyalogost vittek el onnan a háborúból. El kellene oda menni. Nem mert; előbb még tanulmányozván a pénzbeli készséget, megint egy pohár borra máshová betért. Így jött csak meg a bátorsága.
Érezte az asszony kézszorítását, amellyel elváltak; hallotta a hangját, amikor azzal búcsúzott, hogy: „a viszontlátásra". A múlt idők szele csapta meg; tele volt azzal az orgonailattal, amely már akkor régen is kedvelt virága volt Juditnak. Otthon fáradtság ürügyével elhalasztotta a darab elmondását.
Tiz nap mult el azóta, és Kardos Mihály detektiv már sorra járta mindama helyeket, a hol a grófok előadása szerint valamit megtudni remélt az eltünt leányról, és nem is fecsérelte hasztalanul idejét, mert különös fölfedezésekkel érkezett Oroszlay palotájába, a hol a két barátot együtt találta, a kik éppen ő róla beszéltek, találgatván, hogy miféle eredményt ér el megbizatásában.
S hogy ő maga is az elmúlás borús gondjaiba tévedt olykor, arról nemcsak a Természet világa vagy a józan okosság dicsérete s a Bihari remete kerekbetűs kézirat-tekercsei árulkodtak ott a kicsiny, házi bibliothékában, hanem a deckás kert sarkában álló almafa is, amelyet fej fául rendelt magának öreg Bessenyey György, még a múlt tavaszon kimérve tövében síri ágya helyét.
Amint ott kuporogtam a bokor tövében és belenéztem ebbe a mindenféle szerteáradó végtelenül nyugalmas békességbe, megülte szívemet a kedves megenyhülés. Oly áldott jóérzés vett erőt rajtam, mint már régen nem. Könnyűnek, elégedettnek és örvendezőnek éreztem magamat, kicsibe múlt, hogy bele nem kezdtem gyönyörű templomi zsoltárunk eléneklésébe: »te benned bíztunk eleitől fogva...«
Igy Foltos Joó János kapta a szúrást, bár nem lehet mondani, hogy nagy szúrás volna, mert János mindössze egy hétig hordatta hozzá a doktort, a süketöt. Most pedig következik a dolog másik része. Ép tavaly ilyenkor múlt két esztendeje, hogy Jánost a közön, amint éjjel hazafelé haladt, leütötték és a feje is beszakadt.
Talán hasonlatosságot várt, de nem talált, mi a mult időkre emlékeztette volna... Dózia ezalatt gyorsan átröpíté az idegen, általa nem ismert férfiun pillantását, kérdően nézett a grófnéra, ki leültette őt a legközelebbi székre, mert inogni látta, s attól tartott, hogy végigterül az a szőnyegen előttük.
A Nap Szava
Mások Keresik