United States or Sint Maarten ? Vote for the TOP Country of the Week !


E szavak után Veronika eltünt a damaszkfüggönyök ránczai között, melyek az ajtót boríták, s Hermance gondolkodva tekintett utána és egy önkéntelen sóhaj hagyta el ajkait. Ő napok óta várta Oroszlay gróf látogatását, s nyugtalan szivvel gondolt arra, hogy mily hirt fog az hozni Dóziáról, ha ismét eljön.

A következő nap, midőn sétálni ment angol kisérőnőjével, levelet dobott a postaszekrénybe, mely Oroszlay Jakab grófnak volt czimezve, s annak látogatását kérve, meghatározta az órát, midőn egyedül, négyszem között beszélhet vele.

Azok a pletykák, melyek már csaknem egy éve keringtek a környék társaságában, nem akadályozták, hogy az új házaspár első látogatását mindenütt szívesen ne fogadják.

Megfoghatatlan volt előtte Oroszlay hallgatása, kinek szavában szentül bizott, s azzal iparkodott magát megnyugtatni, hogy az határozott eredménynyel kivánja őt csak fölkeresni, s míg nyomon nincs, nem akarja magát mutatni. Azonban multak a napok, s végre nem birt türelmetlenségén erőt venni. Írt Jakabnak, éppen arra a délutánra kérve látogatását, melyen leánya váratlanul megérkezett.

Azt hiszi, az ügyvédnek valami czélja van Dóziával? Meg vagyok róla győződve, még pedig évek óta tervszerűen halad egy kitüzött czél felé. Már akkor kezdődött az, mikor Dózia anyja meghalt, s a gyermeket a grófné vette pártfogásába. Sőt meglehet, hogy már ama levelet is Holcsi iratta Dózia anyjával, ki grófné látogatását kérte és megesküdteté, hogy ha ő meghal, árváját soha el nem hagyja.

Határtalanul bizott benne, s fölkéri őt, hogy segítsen neki Dóziát keresni, még pedig mindjárt ma az ebéd után, ha pár perczig maguk maradnak. Holnapra egy bizonyos órában látogatását kéri, hol háborítatlanul beszélhetnek. Hogy mit és mennyit fog neki mondani Dózia történetéből, azt még nem határozta el. A mennyi szükséges lesz!

Azért nem is igyekeztek folytatni a kellemetlen tárgyat, s Eszthey, apa és fiú, szobáikba mentek, mig a hölgyek egy ideig folytatták a találgatást Jakab gróf viseletére és tartózkodó modorára nézve, midőn a komornyik éppen őt jelenté, ki látogatását kivánja tenni.