Vietnam or Thailand ? Vote for the TOP Country of the Week !

Frissítve: 2026. június 19.


Ha pedig nem igaz, ha valóban rágalom volt minden, a mint hiszi, a mint hinni akarja, mit nyer azzal, ha tudtára adja nejének, hogy kételkedett benne, hogy hitt a rágalomnak, hogy gyanusította tisztaságát? Nem koczkáztatja-e ezzel, hogy megsérti önérzetét vagy hogy épen nevetségessé lesz előtte, eljátsza becsülését és elveszti szerelmét?

És most a legkeserűbb csalódáson ment keresztül, mert bár Oroszlay érzelmeiben már rég kételkedett, s az utolsó időben félig szétfoszlottak reménységei, mind a mellett sohasem tudta oly határozottan, mint Dózia vallomása után, hogy annak a szívnek szerelme, melyért ő életét adta volna, másé, s nézve örökre elveszett.

Azzal a könnyedséggel, amelyet még a saját emberei is csudáltak benne, surrant a bokrok közé, hogy toronyiránt jusson minélelőbb a gaztett színhelyére. Mert abban nem kételkedett, hogy az a lövés nem volt hiába'. A legnagyobb biztossággal csúszott át olyan helyeken is, ahol más emberfia százszor eltévedt volna.

Végigfutott az udvaron, a kocsik alatt, az orrlyukai tágra nyíltak, a szemével és orrával egyaránt kereste a párját. De nem találta, mert hiszen nem is találhatta. Az újból morózus eb megugatta a kínzóját s hazament. Utolsó napjaiban ki sem ment az udvarukból. Feküdt a földön. Hol a Hattyú? kérdeztem egyszer tőle. Fölemelte a fejét, széjjelnézett, de már nem ugrott. Már nem hitt s kételkedett.

Hogy ezeket a hamis kifejezésű szemeket már látta valahol, a fölött nem kételkedett... De hol? Hogy értsem ezt, kisasszony? kérdé nevetve, mert a leányka jókedve is elragadt. Mi itt lakunk anyámmal, míg a szomszéd lakást egy rokonunk bírja. Ő adja ki a szobát, azonban mi gondoskodunk a lakóról, s mi szabjuk meg a szoba árát. Remélem, nem lesz az drága, viszonzá kissé elkomolyodva Kardos.

Ismerte Holcsi rossz hírét s azokból, mit annak életmódjáról és cselekményeiről tudott, azt minden rosszra képesnek tartá. És hogy annak valami különös czélja van Dóziával, abban nem kételkedett, sőt Klára szerepe is gyanús volt neki.

Mások Keresik