United States or Taiwan ? Vote for the TOP Country of the Week !


Este felé már senki sem volt a nagy ebédlőben, csak a család tagjai s Góg Ferencz és bajuszos unokahúga, kik makacs kitartással még mindig a családhoz számították magokat. Az öreg asszonyságot is előhozták szobájából, mivel már semmi izgalomtól sem kellett félteni, a minek különben Atlasz úr nem igen látszott örűlni.

Nem szándékozunk leírni a köz inséget, melyet a krimi csapatok minden felé terjesztének, csak azt akarván a gyász esetben érinteni, mi beszélyünk folyamához szükséges. Ez bennünket a Szirmay családhoz vezet vissza, mely Ugocsában tartózkodék Fertős-Almás helységben.

És harmadszor, hogy a kis tehetetlen Dóziát falura adta egy tisztességes családhoz, kik pénzért jól gondját viselték, kire nézve már a testvérek között messzire terjedő tervet készítettek, mely nagy hasznot volt hivatva hajtani Holcsinak. A terv az volt, hogy a gyermek Obrennéhez kerüljön, mi meg is történt, hogy mi lett azóta belőle, nem tudom.

A főnököm adott negyven forintot, azzal vettünk butort, asztalt, székeket, szekrényt, lámpát, már a mi kell; ő is ide adta, a mije volt, azzal fizettük meg a papot s éltünk szép csendesen, boldogan; hogy milyen boldogan, azt nem is tudja az, a ki csak ugy könnyen jut a családhoz, a szép ember, meg a ki ép, egészséges.

Minden várakozást felülmúlt, noha mindenki csalódott benne, mert nem azt kapták, amit vártak tőle. Nem volt tudományos könyv, sem politikai irat. De magában foglalta mindazt, ami közviszonyainkról elmondható volt. A nemzet egyeteméhez írta, azért ajánlotta »honunk szebb lelkű asszonyainak«, mert könyve minden családhoz, minden háztartásnak szólt.

A Nap Szava

szendergett

Mások Keresik