United States or Ecuador ? Vote for the TOP Country of the Week !


Mert babonával szerzem meg a retikült, ennyit megmondhatok. Mind a hárman riadtan néztek , Frici papa maga is nagy szemet meresztett. Erre kiváncsi vagyok mormolta. Bogáti a zsebébe csúsztatta a Nusika zsebkendőjét; köszönt, sarkon fordúlt és elsietett. Látszott rajta, hogy tudja, mit csinál és nem akar időt vesztegetni.

A magyar delegatio szövege szerint a krakkói erőditmények költségében több van fölvéve 17 és 1/2 krajczárral. Ugy? szól Rajner s nyugodtan a zsebébe nyul. Itt van a 17 és 1/2 krajczár! Nyomta az osztrák kollega markába s azzalfertigrobogott a vonat Budapest felé. Boszniai huszárkaland.

Atlasz úr zsebébe nyúlt és egy kis lepecsételt levelet vett ki. Sándor nem várta, hogy feléje nyújtsa; kikapta kezéből, gyorsan megnézte pecsétjét, borítékát. Semmi czím nem volt rajta.

Nem kerestem. Eszembe sem jutott. De aludt és valami számlával jöttek; nem akartam felkelteni; tudtam, hogy úgyis csak fizetne, belenyúltam a zsebébe a tárcájáért és ekkor kiesett a tárca mellől egy levél. Aznapi levél. A bérlő felesége írta. Küldönccel küldhette. Abból mindent megtudtam. Amikor fölébredt, mert én nem keltettem fel, odaadtam neki azt a levelet és megmondtam, hogyan jutottam hozzá.

Haj, haj sóhajtja. De a zacskót csak elő kell venni. János lassan húzza ki belőle a két forintos tallért s egyenkint az asztalra rakja. Ehol vannak e. Így ni mondja a bíró. Látja kend, ez, volt a mulatságnak a sallangja. Szótalan kötözi be a zacskót János és a mellény mély zsebébe sülyeszti. Átveszi a nyugtát, amit a pénzről adnak s kinyitván, beletekint.

Minden érzékenység gyöngeség: igy a honvágy is az; férfiak nem szokták azt egymásnak megvallani, hogy fáj a szivök: inkább elütik tréfával. Egyszer künn sétálnak többedmagukkal a mezőn s intézik a magas politikát T ...y Sándor e közben észreveszi, hogy K ...y Gyuri el-elmaradoz a társaságtól, s valamit fölszed a gyepről, s azt alattomban, hogy senki észre ne vegye, a zsebébe csusztatja.

A Nap Szava

fintorgatnod

Mások Keresik