United States or Ethiopia ? Vote for the TOP Country of the Week !


Azután összefogta szakadozott szoknyáját a térde alatt és hirtelen leült velem szembe a fűbe. Elhatároztam, hogy mindaddig nem szólok most már egy árva szót sem, míg ez az én kis rongyos vendégem magától meg nem szólal. Elvégre az is lehet, hogy a németül hozzá intézett kérdést sem értette meg. Talán csak oroszul, ruthénul, tótul, vagy másféle nyelven tud.

A tüskés sodrony igen alkalmas kerítés a szőlők, gyümölcsösök és vadaskertek bekerítésére. Ha valaki tüskés sodronyt rendel a gyárból, fatekercsre gombolyitva kapja meg. A sodronyt a földbe jól beerősített első oszlopnál erre való behajlított, kéthegyű szeggel a felső részen kell gyöngén az oszlopra szegezni és az utolsó oszlopig kell a tekercsről legombolyítani.

Az pedig történetesen drámai szinész, s szörnyen apprehendál a kérdésért. Szerencsére éppen arra hajtat a gróf négyes fogata s magára vonja a közfigyelmet: gyönyörű telivér lovak. A gróf oda fordul hozzám, hogy mit szólok lovaihoz? Én valami nagyon hizelgőt akarok mondani és azt mondom: „ugy-e bár ezek poroszka lovak?“

A nagy ünnep esti lakomáján, immár legutoljára, de mégis csak engedtessék meg nekem is, hogy szólhassak. Az előttem ülők egyértelmű, lelkes dicséretét továbbhömpölygetni nem tudom, nekem már csak a hálátlan és kellemetlen gáncs jutott. Az előttem szólók majdnem mindnyájan a bárósággal kezdték, de nekem furcsának tetszett a kimagyarázkodó mentegetőzés és sokszor ijedve néztem körül.

Illett nagyon a szomszédjaihoz, akik alkonyattájt átjöttek hozzá s hallgatva ülték körül a tüzet. Csupa kivénült, ereskezű, szikárnyakú, deresfejű paraszt, nem igen kapnak a szón, de maguk is nehezen adják. Csak akkor támadt nagyobb mozgalom, ha valamely szőlők közt tévelygő kuvasz akadt fenn a Szekerka Palcsitól eszközölt kutyafogóban.

Flórián a teljesen közönyös ember nyugalmával járt mellettem. Egyszerre azonban hirtelen eszébe jutott valami s gyorsan felém fordult. Egy kis számla is maradt a kapitány ur után. Czukor, kávé, szappany, bor... ki fogja azt most már rendbehozni? Én. Hát majd átirjuk, szólok az öcsémnek is. Lennről még egyszer visszanézett a csendes világra.

A Nap Szava

szendergett

Mások Keresik