Vietnam or Thailand ? Vote for the TOP Country of the Week !
Frissítve: 2025. július 3.
Talán zavartuk a hölgyeket? kérdé Enyingi, fölemelve a padlón heverő kendőt. Meglehet, hogy itt voltak és kiosontak, hallva az idegen hangokat, viszonzá mosolyogva az ügyvéd, kinek rendesen komor, savanyu arczához sehogysem illett a nevetés. Sajnálom, hogy elűztük őket ebből a nyájas szobából, mely valóságosan napsugárban fürdik.
A munkaidőnek vége volt már s a félig elkészült embertörzsek úgy sorakoztak ott egymás mellett, mint amputált és bepólyált hadirokkantak a kihallgatáson. A szanaszét heverő keresztek egy feldúlt temető benyomásával borzongatták meg a látogatók hátgerincét. Az ember félt, hogy alattuk egyszer csak holttesteket és szertehullott embercsontokat pillant meg, ha nagyon széttekintget.
Választ látszott várni zűrzavaros beszédére, mert ismét rám meresztette a tekintetét. Azonban mit mondhattam neki? Az igazságot? Azt saját szemeivel is láthatja, ha a romokban heverő tanya felé néz. Egyebet pedig ugyan mit mondhatok? Jobb lesz másfelé kanyarodni ezzel a diskurzussal. Aztán hol bujkált maga, kis leány itt az erdőben, hogy senki se látta? A nagy barlangban. Van itt olyan is? Van.
A Nap Szava
Mások Keresik