Vietnam or Thailand ? Vote for the TOP Country of the Week !

Frissítve: 2025. július 12.


A jezernicai völgy irányában most vörös fényt láttam felszivárogni az égboltra. A falu ég, vagy a közelében messzeterjedő sástenger fogott tüzet? Hallottam, hogy ott sok négyzetkilométernyi területen valóságos sástenger van. Nagyobb, mint a régi ecsedi láp vagy a régi Fertő sás-zsombékos, híres útvesztői. Rövid vártatva az ágyúk tompa dörgését is felfoghattam.

De kifogott ám rajta egy magyar ember: az öreg Tolnay; igaz, hogy ki nem fogott volna rajta, ha nem segíti őt az öreg Krammer, a philosophus korcsmáros. Annak pedig a következőképen esett meg a sora.

Ha mélyebben van a fájás, aminek a kedvéért masszírozunk, akkor erősebben lehet dörzsölni, nyomkodni is lehet félig ökölbe fogott kézzel. Ahol jól meg is lehet fogni a fájdalmas részt, például a kézen, lábon ottan meg is markolászhatjuk, de mindig arra figyeljünk, hogy az egyik irányban erősen kell masszírozni, visszafelé pedig vagy sehogyan, vagy csak gyöngén.

Persze, nem emiatt fogott el ellenállhatatlanul a kacagás, hanem kócos vendégem általános külseje miatt, mely a maga siralmas rongyosságában módfelett hasonlított az én vidékemen szokásos madárijesztőkhöz. Nálunk felé szokás a madárijesztőkre efféle fehér rongyokat akasztani.

Ernyedetlenül buvárkodtam, éjjel-nappal forgattam, tanulmányoztam a nevesebb alchymisták könyveit, az őseimről rám maradt kéziratokat, de a nagy titok nem akart kutató elmém előtt felderülni. Ilyenkor keserű csüggedés fogott el. Botor elmém magában az ars sacrában is kételkedni kezdett.

Elhatározta, hogy megvárja az ebédlőben Holcsi visszatértét és a szerint intézi teendőit, a hogy az elrendeli, mit tegyen. Az ebédlőben terített asztalt talált, de még minden érintetlen volt azon, sem Dózia, sem a házi úr nem fordult meg ott a reggel folytán, s ő volt az első, ki étkezéshez fogott.

Egyszer szemközt találkoznak három tisztelt hazafival; kik közül az egyik a Budapesti Szemle szerkeztője, a másik az akadémia akkori titkára, a harmadik pedig egy piros arczu, ernyős szemöldökü férfi, a kit a másik kettő középre fogott.

Ne feledd, aki miénk volt, az miénk lesz s miénk marad!... Azt majd meglátjuk! Csak a nagy titok legyen egyszer birtokomban! mormogá José, villogó szemekkel nézve a távozó után. E naptól kezdve olyan lankadatlan buzgalommal fogott a munkához, hogy Bornemissza Lénárd többször komolyan megintette, hogy kímélje magát és ne tegye kockára egészségét.

Ez orgyilkosság. Ez valóságos orgyilkosság. Észrevehette, hogy nem igen értem a beszédet. Leült hát és hosszabb magyarázatba fogott afelől, hogy mi az elégtétel. Nézze kezdte ha én itt este bezárom ezt a korcsmaszobát, aztán eloltom a lámpát, aki kivülrül nézi, tudhatja, hogy most mán bemöntem a szobámba, oszt lefeküdtem. Ő meg akkor beveri az ablakot.

A Nap Szava

kígyó-hasonlat

Mások Keresik