United States or Andorra ? Vote for the TOP Country of the Week !


A sok után, amit ebben a házban kapott, ennyit megérdemeltünk volna a kisasszonytól. A leány tétován bámult az asszonyra s huzódozott tőle. Félni kezdett attól, ami következik s torkán akadt a szó, a mint beszélni kezdett. Nem értem, nem tudom, hogy mit akar. Most már gát nélkül tört ki a nagy, kövér asszonyból a gőg.

Széles csontú, erős, nagyerejü, kemény legény, a hangja kilométerekig szárnyalt, amikor végigszántott a bűnösök lelkiismeretén. Soha senki nem látta mosolyogni, s borát is oly zord méltósággal itta a refektóriumban, mintha halálos mérget öblítene le a torkán. Hivei féltek tőle, de tökéletes megnyugvással rakták lábai elé bűneiket; édes volt kezéből a penitencia.

Gyorsan otthagyta, s az ügyefogyott kis boltos tátott szájjal, sápadtan, aztán meg a kopott hajáig kipirulva bámult utána. Még kiabálni is megpróbált, hogy: hallja, hallja! de csak ártikulálatlan hangok jöttek ki a torkán. Ugy fojtogatta a düh, hogy lekapta a fejéről a kalapot s föltépte az inge gallérját. Attól félt, hogy mindjárt megfullad.

Még egy pár másodperc és ott állottak szemközt egymással, három lépésnyire egymástól; az erdész a puskáját lövésre készen tartotta, de a hang, amikorállj" t akart kiáltani, mégis a torkán akadt.

Azonban ki látott becsületes magyar gulyást paprika nélkül, ha egyáltalában van kéznél ebből a szép piros gyönyörűségből? Az ember nagyokat köszörül tőle a torkán, de örömmel eszi és boldogan törölgeti kicsorduló könyeit élvezet közben.

A Nap Szava

fintorgatnod

Mások Keresik