United States or Fiji ? Vote for the TOP Country of the Week !


A következő nap a társaság vadászni indult, de a házi úr nem tartott velük, mit senki sem vett tőle rossz néven, ismervén annak hajlamait az egyedülléthez, s hagyták álmodozni, mint a hogy nevetve mondták. De ezuttal Jakab gróf nem adta magát álmodozásnak, hanem sietett élvezni a boldog valóságot s ment a szép kék partjára, hol Dóziával összebeszéltek, hol találkozni fognak.

Ismervén a régi képek törékeny anyagát, a régi művészek naiv receptjeit, már azt hitte, hogy fölöttük áll, vagy legalább is képviseli és helyettesíteni tudja őket. Szentül hitte, hogy újra tudná festeni a kontinens összes múzeumait és most dühbe jött, hogy János oly mély kegyelettel emlegeti a régieket.

De az Istenért mondja titoknoka, mit csinál méltóságod? hiszen ezen embert megcsalják, nem ismervén az arany értékét, azt adnak neki érette, a mit akarnak. Igaz, igaz, válaszolja hirtelen, benyul másik zsebébe s egy tallért nyom a koldus markába.

Nem, azt nem, azt senki sem hinné oly ember felől, mint Szodoray, máskép és szelidebben kell a dolgot fölfognunk, csak azt beszéld Szirmaynénak, hogy Szodoray titkosan örvend a véletlen szerencsétlenségen, mert ismervén Mária szerelmét, most szabadnak érzi magát ezen általa soha sem viszonozott érzelem akadályától, s annál könnyebben reményli szeretett Ilkája kezét megnyerni.

Veronika ismervén anyja szokásait, tudta, hogy az két órakor naponkint kikocsikázik dolgait végezni, s olykor ő is vele ment, de legtöbbnyire otthon maradt, mi most sem lehetett annak feltünő, s a mondott órát határozta Oroszlaynak; Ernesztinének pedig meghagyta, hogy tudassa a portással, miként fogadni fogja Oroszlay grófot egyedül, mi fölött a komorna kissé csodálkozott, tudván, hogy az «szabály ellen van», de hamisan mosolygott, mert régen kitalálta úrnője titkát, hogy az leánya férjének a grófot szánta.

A Nap Szava

férjeik

Mások Keresik