United States or Kazakhstan ? Vote for the TOP Country of the Week !
Az asszony fiatal volt, magas termetü, gömbölyü vállú, telt karu, fehér husos, lágy nyaku és szép asszony. Egy kicsit, alig észrevehető átsuhanásban hamiskásan mosolygott, a hogy körülnézett ezen az egészen idegen helyen s mintha ugy pillantott volna hátra a kapu felé, hogy visszafordulni volna kedve.
Kimondani azonban nem merte ezt senki. Előzékeny volt, szerény, kalapot emelt mindenkinek, választékosan öltözködött, beszélt, mosolygott, hát nehéz egy ilyen tökéletes embert olyan váddal illetni, a mit bizonyítani nem tud az ember. Akkoriban különben eladó volt a szép bolt.
Én ur vagyok, kérem. Nem boltos. Engem megöl a piszok. Tessék elhinni. Valami különöset gondoltam, mondta egy fiatal ember a másiknak s mosolygott. Olyan formán azonban, hogy elgondolkozott a mellett s látszott a szemein, hogy nem mulatságos az, amit különösnek mondott. Éppen csak vértezte magát a mosolygással az ellen, hogy a másik esetleg kineveti. Gyere, neked mondom el először. Elhuzódtak.
Hellyel és pálinkával kínálta meg a vendéget s erélyes naivsággal, pirulva szólt. Ugyan, ugyan. Ilyet föltenni! Krizosz úr egyszerűen rokona csak neki, rokona, biztos úr. A nagyobbik gyermek, a szőke, kékszemű lány szelíden kúszott a bácsi ölébe. Igen, a papa rokonunk nekünk... A rendőr megitta az italt és mosolygott. No, ő is csak ember. Ej, ej, mily szeretkezés ez ettől a Krizosztól.
A lecke alatt csak Lolát látta; a homályosságban bujkáló arcot csak most pillantotta meg közvetetlen közelből. A másik kisasszony barátságosan mosolygott s helyet mutatott neki maga mellett, a vörös bársony padon. Tekintetök találkozott s Vidovics meglepetésében, egy pillanatig nem tudta, álmodik-e vagy hallucinál.
A szobrász e pillanatban nem kívánt egyebet, mint hogy megugorhassék a bókok és bocsánatkérések e viharos zápora elől. A feleségem ... szaladt ki piros, nedves ajkai közül az a szó, amely most egész öntudatát megsemmisítette, mint ahogy a napsugár fölissza a nyári vizek párolgását. Semmi, semmi ... csak én már szeretnék hazaszaladni, uram. A kapitány szeretetreméltóan mosolygott.
Cipője eleje felállott, mintha egy-két centiméterrel hosszabb lett volna a kelleténél. Halványan mosolygott, mikor a barát kezet nyújtott neki, de ez a mosoly is hamar eloszlott jóságos arcáról. Nos, talált-e már valami alkalmazást? kérdezte Hilarius atya. Nem, atyám. Minden címet felkerestem, amit ön adott. De sajnos egyiknél sem volt számomra alkalmas állás.
Szerencsétlen öreg fickó mosolygott benne a más kárán örvendező lélek, mint érdemelte ki a sorstól ezt a pirosra mázolt termetes koporsót, a Walpurgis éjszakának ezt a vöröshaju boszorkánykirálynőjét? Lám, nekem sohasem volt dolgom ilyen szörnyeteggel; maga a nagy Pán is ijedten menekülne az ő Meduza-szemének szikrázása elől.
Most jutott először eszébe, milyen hosszú időt töltött innen távol. Szinte fuldokolva kérdezte: És az özvegye... a szép Ambrosia? A fügeárus furcsán mosolygott: A szép Ambrosia?... Ott lakik a túlsó utca végén, abban az erkélyes házban... Lullus Raymundus föllélegzett s megkönnyebbülten sietett arrafelé.
Az pedig tompa fájással bámult át az udvaron és mert szégyelte a vénasszony előtt a beszédet, csak magában motyogott, keservesen nyögve, mintha főbeverték volna és kábult lenne: Végem van, végem van... Mikor este hazajött az ura, csak nagyon szomorúan mosolygott reá és nézte, hogy mit csinál.
A Nap Szava
Mások Keresik