United States or South Sudan ? Vote for the TOP Country of the Week !


Ha akarták volna, hogy velök menjek, a pap ültethetett volna az ő kocsijába, úgyis ő hajtja a lovakat. De nem mert hívni, tevé hozzá önmagát vigasztalva, akárhogy barátkozik evvel a festővel, mégis érezte, hogy méltóságomon alul volna egy kocsiban ülni az én fizetett festőmmel, a ki előleget kért tőlem.

Hát most már az Uristen hogy vigyázzon olyan birkára, amelyiknek passzusa sincsen? No ezen kicsit eltárgyalnak s János örvend, hogy a hasban vállas egyéniséget kissé megtromfolta. Elvégre utóvégre szükséges az ilyesmi, ha másrészt nem, csak azért, hogy a szó ne egyezzen. János a subát leteszi. Szőrével kifelé hajtja, azután kétrétbe veszi, úgy helyezi le a földre.

Csak így eshetik latba a szociáldemokrácia mint politikai párt az ország ügyeinek intézésénél; csak ha szervezett tömeg áll háta mögött, akkor adhat súlyt követeléseinek. Hogy aztán ebben mennyi a jog, a szeretet s az erkölcsi tartalom, azt egyáltalán nem kérdi. Nála az érdek most a hatalom. Aki ezt nem szolgálja, azt vagy öntudatra ébreszti ököllel vagy vértanuságba hajtja.

Megjött Sándor! kiáltott az öreg asszonyság, reszketve és fölindultan. Ő hajtja a lovakat, olyan szépen tud hajtani, akár a gróf parádés kocsisa. Most leugrik a bakról... jaj! majd megijedtem, azt hittem, eltaposta a búbos fehér tyúkot... de csak mellé ugrott... ügyes fiú, mindenben ügyes és finom. Hol van? kérdé Atlasz úr, az ablakhoz lépve.

A Nap Szava

fintorgatnod

Mások Keresik