United States or Kyrgyzstan ? Vote for the TOP Country of the Week !


Most nem a meggazdagodott zsidók uraskodásán mosolyognak és mérgelődnek a környék elszegényedett ősurai; sokkal mélyebb, általánosabb, hogy úgy mondjam emberiebb érdek tartja elfoglalva figyelmöket, táplálja társalgásukat, tartja ébren kárörömüket: a pletyka, a halhatatlan pletyka. Sőt talán a botrány is.

Hermance röviden elmondá neki mindazt, mit az intézet elhagyása után Dóziáról tudott, mindaddig, míg az eltünt a palotából. Nem hallgatta el azt sem, hogy fölkereste Holcsi ügyvédet, ki kurtán elutasítá s minden fölvilágosítást megtagadott. Oroszlay arczán feltűnő érdek látszott az elbeszélés alatt.

Én azt hiszem, az csak képzelődés az ön részéről Jakab, mondá erőltetett mosolylyal Esztheyné Mily czél és érdek füződhetnék ahhoz a szegény leányhoz, kinek sem vagyona, sem összeköttetései nincsenek, s szülői ismeretlenek? Én pedig másként vagyok meggyőződve, ha összegezem az eseményeket attól a percztől, midőn grófné ama levelet kapta, melyben a beteg asszonyhoz hívták. Ez természetes volt.

Mit kiván nekem mondani, Jakab? kérdé meglehetős elfogultsággal küzdve, s arczán feszült érdek és várakozás volt kifejezve. Oroszlay elfoglalá a neki mutatott helyet szemben vele s kérdé: Emlékszik grófné az Obren névre, ha nem csalódom, említette azt egyszer előttem? Ismerem ezt a nevet és tulajdonosnőjét is, de nem beszéltem önnek soha róla.

Csak így eshetik latba a szociáldemokrácia mint politikai párt az ország ügyeinek intézésénél; csak ha szervezett tömeg áll háta mögött, akkor adhat súlyt követeléseinek. Hogy aztán ebben mennyi a jog, a szeretet s az erkölcsi tartalom, azt egyáltalán nem kérdi. Nála az érdek most a hatalom. Aki ezt nem szolgálja, azt vagy öntudatra ébreszti ököllel vagy vértanuságba hajtja.

Biztos, hogy az új feladatok miatt örül elsősorban a fejedelmi ajándéknak, mert minden egyes tagja erős, elszánt harcosa a hitnek és szerető barátja az ifjúságnak. Budapest hitoktatásának egységes szervezése, Budapest jövő keresztény generációjának, a keresztény intelligenciának megmentése nem budapesti, nem is esztergom főegyházmegyei kérdés, hanem elsőrangú országos érdek.