Vietnam or Thailand ? Vote for the TOP Country of the Week !

Frissítve: 2025. június 29.


A nagy tükörüvegtáblát, melynek segélyével és villanyvilágitással a kisértetes nőalakot a Burg ablakán át annak folyosóján végig sétáltatták, sőt magát a fehér asszonyt is, a kinek még akkor is be volt a képe mázolva krétával. De most már csakugyan megfoghatta, ha a csókjából nem kivánt is.

Hogyne, mikor az egész dolog teljességgel váratlanul vett ilyen fordulatot. A tigris ellenben nem törődött velünk, hanem amint a házigazdánkat meglátta, kecses, játékos szökéssel lendült eléje s roppant pracliját a vállára tette, úgy nyalta végig az arcát, hizelegve. Nincs az az angora macska, amelyik különbül cselekedhette volna.

A kocsi mellé jött egy-két ember meg asszony s egy öreg felszólt hozzá: No fiam. Mi van? A fiu üresen bámult végig rajtuk s nagyot rántott a gyeplőn, hogy egyszerre megálltak a lovak és leszállott. Lenn megint nógatták: Mi az, no? Nem tudott mindjárt felelni. Egy kicsit pihent s aztán fölmutatott az ostorral a kocsi tetejére: Meghalt.

A lárma nagyobb; a csárdásban forgatás közben keményen összeütődik egyik legény a másikkal, egy pedig borral locsolja végig a többit, amiért jókat ütnek . Hogy a messzi iskolából elcsendül idáig a harangszó, össze is szedik magukat a lányok és megindulnak.

Máskor meg elmondtak egymásnak mindent, ami csak eszükbe jutott, ilyenkor a férfi megfogta a leány kezét s el se eresztette, míg csak búcsúzni nem kezdtek egymástól. Ez tartott a leghosszabban, pedig csak pár lépésre váltak el egymástól. Megbukom a vizsgán, nem tudok tanulni mondta egyszer a férfi. Tud már eleget, mondta a leány s büszkén nézett rajta végig.

A Nap Szava

változtatta

Mások Keresik