United States or Azerbaijan ? Vote for the TOP Country of the Week !


Ez a ház, kastély vagy micsoda pedig sértetlen maradt, holott alig van messzebb az elpusztult községtől két kilométernél. Nem lehet ezt a dolgot megérteni. És azt sem tudom hirtelenében megérteni, hogy miért nem látok egy teremtett emberi lényt sem azon az egész vonalon, mely innen a faluig terjed? Sem ember, sem állat, sehol.

Biztosított róla, hogy a folytonos heves előnyomulásban levő csapatok eddig már a legközelebbi Rudnik nevű orosz községen is túl vannak, ez pedig messzebb esik ide harminczöt kilométernél, tehát mit akarok? Marasztalása nem fogott rajtam. Fejembe vettem, hogy okvetlen meg fogom találni ezredemet, tehát meg fogom találni, bármilyen messzire kellene is utána mennem.

Hetenkint csak egyszer lovagolok be a városba bevásárlások végett, mert negyven kilométernyi utat nem szívesen tesz meg az ember, csak akkor, ha már elkerülhetetlenül muszáj. A másik legközelebb eső város, Dobsina, még messzebb van tőlem, több, mint ötven kilométer s az odavezető út háromszor oly fárasztó, mint ez a másik.

Majd egyszer... később... el fogok vándorolni a hazádba és fölkereslek de addig lesz, ha minél messzebb igyekezel tőlem maradni. Nem szakítottam félbe ezt az elkeseredett dunnyogást. Igaz, hogy nem is tudtam volna. Hiába... szegénynek sokban igaza volt, ha nem is mindenben. Ezt be kellett magamnak vallanom, bármint tiltakozott is ellene jóérzésem.

Máskor nem találkozhattak a gyerekek, csak ha Steinhuber papa kint járt az erdőn; ami ugyan jóformán naponkint megesett, de csak akkor volt a dolog bátorságos, ha valahova messzebb ment ki, amikor haza sem került estig. Ilyenkor a tarisznyájában elemózsiát vitt magával.

A király ment, mint egy masina, végig a sok udvaron. Nem látott, nem hallott, inkább csak megsejtett egy aranyos czifra padot valamelyik sarokban. Erre leesett s megvigasztalhatatlanul, kimerülten hunyta le a szemét. Vendég voltam a falun s végigjártunk már minden uri szomszédot. Elvittek mutogatni erre-arra, messzebb is, mikor egyszerre kifogytak a vendéglátóim minden uri ismerősből.

A Nap Szava

szendergett

Mások Keresik