Vietnam or Thailand ? Vote for the TOP Country of the Week !
Frissítve: 2025. június 13.
A murza alig pillantá meg Ilkát s elbájolva lőn szépségétől. A próféta koporsójára! ezen rózsát Abdul khán szakaszsza le! Legények, vigyétek el a szép leányt, de annak fejét üttetem el, ki ferdén mer ránézni. Szava teljesítteték, az anya átkarolá leányát, az egyért esedezvén, hogy gyermekétől el ne szakasztassék. Az nem is történik: mert asszonyom, te is velünk jösz. Monda a vezér.
Bagosy csudálkozását hamar eloszlatá nehány tatár, kiket Szodoray huszárai és Tivadar hajdúi elfogtak. Ezek kivallák, hogy kevés órák előtt mintegy hét ezer főből álló segédsereg csatolta magát Abdul khánhoz. Ő tehát a rabokat számos kisérettel el fogja legott küldeni, és megerősödött hadával a magyarokra rohanni akar, mihelyest katonái egy kissé kipihenendik magukat.
Abdul khán seregét három dandárba osztá, maga a zsákmánynyal közepén maradt, balra és jobbra küldvén egy-egy csapatot, az utánok nyomuló ellent eltéveszteni.
A szultán tudni illik leányát nőül adá Abdul khánnak s ezen tudósítással érkezett a mostani követ Bakcsiszeraiba.
A tüzes khánfi oly sebesen vezérlé seregét, hogy lehetetlenné vált a lakosok nagyobb részének magokat s vagyonokat előtte menteni; a kik megfutottak, Ugocsába vevék útjokat, ez Abdul khán tudtára esvén, utánok küldé serege egy részét s maga a nagyobbal Bagosy ellen indult.
Nehogy ismét, mint Ujvárosnál oldalt vagy épen hátulról támadtassék meg, Abdul khán jobb szárnyát az embereivel megrakott falura támasztá. A helységtől Erdély felé egy meglehetős tágas völgy terjed el, melynek nyugati részébe már leereszkedtek a magyarok.
Gerai Mahmud Abdul khán sorsáról nem tudósíthatjuk voltaképen olvasóinkat, mert házassági élete a szultán kisasszonynyal a hárem titkai közé tartozik, csak azt mondjuk, hogy apja után ő uralkodék, gyermekeinek pedig alkalmasint kellett lenni, mivel maradékai most is élnek.
A mondott akadály miatt Abdul csapatának felénél több lelte halálát a szoros torkában; de mire a holttetemeken keresztül rést törtek a magyarok, a futó tatároknak már porok is eloszlott, s messze beűzte ugyan őket az idegen földön Szodoray, de csak annyit akarunk említeni, hogy alkonyat előtt kénytelen volt minden remény nélkül visszatérni.
Míg a mellékcsapat Ugocsában zsákmányolt, Gerai Mahmud Abdul khán Szatmár keleti oldalát tevé pusztításai láthelyévé. A tatár herczeg bátor tüzes ifjú vala, inkább vad, mint kegyetlen s ha tettei néha az utolsó indulatnak jeleit adták is, azt nevelésének és nemzete szokásainak lehetett tulajdonitani.
Maga ragada egy fejszét és parancsára többen követék, a futók nyomása által már gyengített hídat lerontani. Szándékok hamar sikerült, mert a szélső hídlábakat átvágván, a hídnak jó darabja ledűlt. Abdul khán, mennyire lehetett, rendbe szedé seregeit és már többé nem oly reménytelen fölbomlásban folytatá hátrálását. A csata következései s a diadal folytatása. Egy szerelmes érzelmei és szenvedései.
A Nap Szava
Mások Keresik