United States or Canada ? Vote for the TOP Country of the Week !


Útközben Sándor elmondta apjával folytatott beszélgetését s az öregek és Manó abbeli elhatározását, hogy ezentúl külön fognak étkezni. Kár olyan nagy dolgot csinálniok belőle, mondá erre Klára, könnyedén vállat vonva. Ha nem bántanak engem, én nagyon szépen megférhetnék velök. Többet nem beszélt e tárgyról, s ebben követte el a második hibát.

Süket, mondta boldogan, abbeli nekiszelesedett örömében, hogy a leány ezzel a bizalmas intésével titkos összeesküvésnek válik részesévé, ő vele együtt. Édes Katica! Édes kis Katica! áradozott a hevülő zászlós, de nem tudta folytatni. Csak nézte a mellette riadtan meghúzódó eleven virágszálat, aki csak a feje elfordításával próbálta megérttetni, hogy nem akar többet is hallani.

A fiatal gróf csakugyan takarékosan élt s majdnem fukar volt magára és családjára nézve; azért Atlasz úr, ámbár a haját szerette volna kitépni, midőn belepillantott grófi vejének üzleti dolgaiba, nem vehette lelkére, hogy megharagudjék e jóakaratú, de ügyetlen kezű fiatal emberre, s csak szelíd tanácsadás hangján fejezte ki előtte abbeli meggyőződését, hogy maradjon mindenki a maga rendeltetése mellett: a zsidó szerezzen s a gróf éljen a készből, rangja szerint.

Van pezsgő, franczia, morgott Atlasz úr, kiben ezúttal győzött a büszkeség abbeli elhatározása fölött, hogy nem fogja figyelembe venni a festőt. Hozasson föl egy pár palaczkkal, mondá a plébános, egyenesen Sándorhoz fordulva, mintha ez is a patrónusi jogok közé tartoznék. Az inas alig várta meg Sándor intését, már futott a pinczébe s nemsokára visszajött a kivánt palaczkokkal.

Mások Keresik