Vietnam or Thailand ? Vote for the TOP Country of the Week !

Frissítve: 2025. július 5.


Nem egészen, felelt Góg Ferencz félénken. De maga egészen bolond, mondá haragosan az özvegy. Mit ért az alatt, hogy nem egészen adtak kosarat? Az öreg Atlaszt nagyon boldoggá tette ajánlatom, majdnem hanyatt esett örömében és azt mondta, hogy te vagy a világ legszebb és legkedvesebb nőszemélye.

Gyuri bácsi ennek a rettentő anyai szenvedésnek a láttára elfeledte a maga nagy kétségbeesését és fűhöz fához szaladgált valami bizonyosság után.. Egyszer hetek múlva ragyogó arccal került haza; lelkendezve, örömkönyek közt ujságolta Ida néninek, hogy hála a jóságos Uristennek, nem esett el a fiu, hanem fogságba került. Látták. Többen is látták.

A megtekintendő birtokról alig esett szó, s Klára csak egyszer tett arról említést, földicsérvén azt, a mennyire csak tudta, s e dicséret alatt kutató pillantást vetett Oroszlay grófra. Tulajdonképpen, gróf úr, melyikük szándékozik az eladó birtokot megvenni? kérdé Enyingihez fordulva. A melyikünknek megnyeri a tetszését viszonzá kitérve a kérdett.

Piszkos kendőt szorított a szemére és csak nyafogott, mig azt nem érezte, hogy valami beleszur a fejébe a szemén keresztül, ami áthasogatja a bőrt, meg a csontot, mindent... Ilyenkor visított, amig birta s aztán erőtlenül esett vissza a földre. A két asszony megállott mellette és egymásra bámult.

Jól esett, hogy bár néhány óráig, nem kell a Regina gyors lábai után sántikálnom. Oly sebesen haladt, hogy szinte érthetetlen volt, honnan veszi ez a gyönge teremtés a hozzá való erőt. Mert hiábavaló minden akarat és makacsság, ha a lábak fölmondják a szolgálatot. Az ő lábai nem mondták föl, talán még annyira sem volt fáradt, mint én a hozzá képest vaskos és nehéz oszlop.

Melyik lábom jár jobban ?! kiáltott a nagy vígságba esett apró népre. A szélső, nagyapám, kacagtak az unokák. Hejnye, ebatta fattya, iszen mind a kettő szélső, káromkodott mérgesen. De azért csak járta, hiába kérlelték a fiai, nem hagyta abba, míg ki nem dőlt. Úgy kellett betámogatni a gunyhóba, ahol horkolva aludt el a földre vetett subán. Másnap reggel aztán öreg Sinka György nem ébredt fel.

A Nap Szava

léssz

Mások Keresik