United States or Réunion ? Vote for the TOP Country of the Week !
Semmiként sem akarom ezzel a boldogult öreg emlékét bántani. Jó ember volt szegény s tanított bennünket németül, bár ő nem tudott jól magyarul. Ennek sem oka ő. Zsidó tanító volt, de a kisváros félgimnáziumának büszke tanárai kénytelenek voltak őt felhívni maguk közé, mert nem akadt a puritán és ó-magyar tudósok között, aki németet, könyvvitelt és Isten bocsásd meg még váltót is taníthatott volna.
Ha erről szót ejtett, kinevette a felesége, aki maga is ilyen "lyuknak" köszönhette az első urát, a boldogult Hornungot. Nem vitatkozott ugyan a másodikkal, hanem sok beszéd helyett megölelte. S ha Kancsal azt a két meleg kart a nyaka körül érezte, elfelejtett egyebet; más dolga akadt neki, mint hogy a leányára vigyázgasson, aki a kamrájából ki sem léphetett volna, hogy azt az "öregek" ne tudják.
Igaza van. Én a mi értelmiségünket nem is nevezem értelmiségnek. Pedig hallom, most már operát is kapunk. Mit csináljak, kérem? Az ember bele öli a vállalatba egész vagyonát s hiába. Néha, ha ez az aranylánc nem volna, mely még boldogult nagyatyámról maradt rám, nem tudnám fizetni a társulatot. De nekem már a véremben van, hogy ne sajnáljak semmi áldozatot.
A Nap Szava
Mások Keresik