Vietnam or Thailand ? Vote for the TOP Country of the Week !

Frissítve: 2025. június 8.


Amikor az inspektor úr a szomszédból átjött estefelé az ő kedves élete párjáért, aki szintén legmeghittebb tagja volt a „bizottság" nak, Bandi bácsi ezzel fogadta: Ha jól sejtem, a maga unokaöcscsét, azt az irnokot is házasítják már ezek odabent; többször kicsendült a Bihari név, pedig nem is valami nagyon hallgatództam.

Valója ugyan semmi jót sem mutatott, de üressége a rosszból sem fejezhete többet ki szándékánál, magát gonoszságokban kitüntetni, ha az ahhoz kivántató lelki erő hiányával nem lett volna. Most kincsei, s talán élete vesztesége miatt a rettegés, máskor szokatlan elevenséget önte el rajta.

Tivadar atyja ruhájának belső zsebében egy papiros tekercsre talált, előhúzá azt, s futólag átnézvén, benne atyjának életét röviden följegyezve lelte. Gregor kérdé tehát bátyját fedett-e föl valamit atyánk neked élete sorsáról? Semmit. Vala a felelet. Ezen papiroson följegyezve vagyon, s te is bírsz joggal azt ismerni; ülj le tehát és hallgasd meg.

Beleznay úr pedig elmegy haza s lehajtja öreg fejét a boldogtalanság párnájára, amelybe áldott kezek valamikor az illúzió kék virágát hímezték vigasztalásul. Élete hatvanadik nyarán mint a többi parcellás-paraszt, letette a kapát s kiköltözött a péterszögi szőlőbe. Nem dolgozott többet, csak pipált és szemlélődött, hallgatván a füvek növését s a jegenyésben csörgő seregélyek lármáját.

A Nap Szava

ismerősével

Mások Keresik