United States or Poland ? Vote for the TOP Country of the Week !
A halántékokon megfeszülnek az erek s a vér dübörögve zuhog az agy felé, mint valami megvadult áradat, ha sikerül áttörnie a gátat... Utána heves fejfájás szokott bekövetkezni s végül teljes eszméletlenség veri le lábairól a szegény katonát. Ettől a nehéz pillanattól még messze voltam, de már annyi is bőven elég volt, amennyivel viaskodnom kellett.
Fényes és dicső kort ő a jövőtől vár és erre óhajtaná a magyart előkészíteni, fölnevelni. »A magyar egy gyermeknép; most semmi, de minden lehet, mert lelki és testi erő rejtekezik fiatal keblében«. Számot vet a kormányhatalommal és föltételezi róla, hogy a nemzeti felújulásnak gátat vetni nem áll érdekében.
Igaz, de ilyen alávaló módon szerezte minden vagyonát s folytatja üzelmeit addig, míg mozogni képes, vagy míg a törvény gátat nem vet gazságainak. És az a fiatal leány, ki mint gyámleánya szerepel, miféle összeköttetésben van vele? Gondolom, Lamberth Klárának hívják. Ah, Lamberth Klára! kiáltott föl szenvedélyes dühvel az öreg ember. Az egy elhalt barátjának a leánya, ki egészen az ő tanítványa.
A Nap Szava
Mások Keresik