United States or Chad ? Vote for the TOP Country of the Week !


A szives olvasó ezt az expediciót bizonyára hősünk mámorával fogja magyarázni. Ebből a mámorból már alig volt valami; a reggeli levegő és a hosszas szendergés Vidovics Ferit majdnem teljesen kijózanították. Ellenben a leírt rendellenesség helyi szokás volt Berényben, kétségen kivül olyan helyi szokás, amelyet csak az előkelőségek gyakoroltak.

Erre felneszelt és erősen hunyorgatott. Valószínűnek látszott, hogy ért németül, mert belenyulkált kócos vörös hajába és megvakarta fejét, mintha az adandó válaszon gondolkoznék. Úgy látszik azonban, hogy semmi sem akart eszébe jutni, mert a válasz elmaradt. Aztán újabb hosszas bámészkodás és újabb orrfintorgatások. Egy lépéssel megint közelebb jött.

Nevelőatyám, Cynthia és az öreg szolga eltűntek. Hosszas keresés után csak egy levélkére találtam, melyben nevelőatyám arról tudósít, hogy az inquisitió üldözése elől olyan menedékhelyre kellett menekülnie, hova engem nem vihet magával. Éljek boldogul és a szent tudománynak, ezzel zárta be levelét. Megfogadtam a szót.

Jól tetted, Regina, hogy megmondtad az igazat, válaszoltam hosszas habozás után, nehogy csak egy igével is többet találjak mondani a kelleténél legalább tisztán látjuk, ami történt, bár erre részemről nem volt szükség... Észrevettem, hogy nem érti a választ, de hiszen épen azt akartam. Nem volt? kérdezte halkan. Nem. Tudtad, hogy mit gondolok rólad? Tudtam.

Amikor hosszas bámészkodás után egy lépéssel megint közelebb merészkedett és levette vállairól a kiismerhetetlen színű nagykendőt láttam, hogy idősebbnek kell lennie: a szakadozott blúzt egészen kifejlett mellek feszítették.

Röviden óhajt felköszönteni egy ifjú párt mely önmagában sokkal boldogabb, hogysem hosszas szavakkal kellene boldogságot kívánni számára. De mielőtt elárulná, kire emeli poharát, egy kellemes hírt kell közölnie a jelenlévő úri társasággal.

Ezeken a betükön is megmaradtak az ólomcsapok és a csingák, nem voltak egyforma magasak, amikor a gépből kipotyogtak és csak hosszas mérés és gyalulás után kerültek használható állapotba.