United States or Estonia ? Vote for the TOP Country of the Week !


Atlasz úr ijedten, félelem és öröm vegyes érzésével lapult a falhoz s várni látszott a bekövetkező dolgokat. A nagy zaj a háziakat is fölriasztotta s a folyosó végén föltüntek a cselédség alakjai s mögöttök biztos távolságban Manó kárörvendő arcza. De Sándor nem látott ebből semmit. Nem látott mást, mint neje halvány arczát. Megragadta feléje nyujtott kezét s erősen magához rántotta.

És azután megint eltelt egy pár hét, kínos, szorongó, de már reménykedéssel vegyes izgalmak közt; amikor értesítést hozott Pestről egy külön staféta, hogy a Pali gyerek csakugyan fogoly és Vladivosztokban van; oda vitték, ott őrzik a háború végéig. A külön embert Gyuri bácsi egyik régi barátja, egy ezredes küldte ki hozájok az írott jelentéssel!

A kalózok egy részének sikerült elmenekülnie a könnyű csónakokon, más részük elesett, mintegy hetvenen pedig foglyul estek. A kalózfőnök négy nyíltól átfúrva feküdt a liburna fedélzetén. Ancus Porcius Testa tisztelettel vegyes félelemmel nézte vérbe kevert, elnyúlt alakját. Az aedilis komolyan vette az ígéretet, amit nevetve tett a kalózoknak.

A két fiatal ember behuzódott egy sarokba s az, a ki valami különöset gondolt, beszélni kezdett. Hogy ez a népség itt nagyon is vegyes, azt magad is látod. Nem gondolkozom valami bolond arisztokratikusan, hanem rosszul érzem magamat ebben a társaságban. A hogy igy körülnézek, nemcsak hogy egyikhez se köt semmi, hanem mindenkitől elriaszt valami.

Valami messze búgással kezdődött el, mindig közeledett a hangja s olyan rémséges hangos lett, mintha valami ennél a világnál nagyobb vadállat ordítana le messzi magasról s ugy hallgatott el, mint Urnapján a rossz sortüz, a mit a rekrutákkal vegyes század puffant a levegőbe a templom előtt.

A Nap Szava

férjeik

Mások Keresik