United States or British Virgin Islands ? Vote for the TOP Country of the Week !


Marietta szorongást érzett; szótlanul kelt fel és kiadta a parancsot a cselédjének; amikor visszajött, zavartan mosolyogva mondta: szinte megijesztesz, olyan ünnepies vagy... Bánkyné úgy tett, mintha nem is hallaná ezt a megjegyzést. Mindjárt rátért a dolgára, ami idehozta. Nézd Marietta, annyi az egész, hogy megakarlak kérni: hagyj békét az uramnak!...

A szegény bojtárlegény megszomjazhatott attól egyébre is, nemcsak a vinkóra. Mindezek miatt folyvást rossz volt az álma Vitás Mátyás uramnak. Igaz, hogy öreg embernek kevés alvás is elég, de semmi alvás mégis sok a kevésből. Pedig ha vendég jött, akkor ezzel érte be rendesen. Ebbe végképen belerokkant; így lett belőle se eleven, se hótt.

Az érkező vendéget Vitás uramnak kellett fogadni, köszönteni, beljebb tessékelni; ilyenkor a podagrája kiújult; a belső méregtől összehúzta a köszvény a derekát; ráfogta, hogy azért káromkodik. Próbálta megszokni, de biz' nem bírta. Tűrt, mert muszáj volt. Már azt is megfigyelte, mikor készül ünnep a csárda körül; pedig a kalendáriumi szentekkel nem sokat törődött.

A karomnak pedig hagyjon békét; már mondtam. Kancsal Pál gazduram csakugyan elvette özvegy Hornungnét, a módos sváb asszonyt, aki gyermek nélkül maradt így egyedül; míg ellenben Pál uramnak már már eladó leánya vala. Az egész eset kissé különös módon történt.

A Nap Szava

részedre

Mások Keresik