United States or Thailand ? Vote for the TOP Country of the Week !
Hol levetettem, hol megint felhúztam, próbáltam tágítani is de biz az nem engedett. Keserű szemrehányásokat kezdtem tehát magamnak tenni, hogy nem mentem vissza a májszterhoz, aki ajánlkozott, hogy kibontja és újra varrja a foltot.
Az orvosnak ugy tetszett, mintha nagyon ismerős volna az a város, a melyet a közelben lát. Nini, hol járunk már? Hát csak itt vagyunk még Léta mellett. Hát hogy a ménkübe lehet az? Csak ugy biz' a, hogy láttam, milyen jóizüen aluszik a tekintetes ur, nem akartam, hogy a döczögős ut fölrázza az álmából.
Az jutott eszembe, hogy látjuk-e még vajjon valaha azokat, akiket most ebben a határszéli völgyben hátrahagytunk? Miért jutott ez épen most eszembe, igazán nem tudom. Délelőtt tizenegyig szakadatlanul mentünk. Keresztülhaladtunk egy kis erdőcskén is. Silány erdőcske volt biz ez, odahaza inkább csak ciherszámba mehetett volna. Útnak, vagy útfélének itt már híre-hamva sem mutatkozott.
Hiszen itt van rajtuk a ruha, látható, hogy meg van tépve mondja a bíró. János végignézi a ruhákat és a fejét csóválja. Biz' az meg van tépve. De ki tépte meg? Ki téphette? Mán, tekintetös uram, azt senki mög nem látja rajta, hogy én típtem le. Mer én nem típtem. A bíró haragosan szól Jánosra, aki el van határozva, hogy keményen védekezik. De hiszen mindkét rendőr is tanu rá!
Sohasem unja? kérdezte. Mert biz itt egy kicsit egyhangú, azt hiszem. Ó, Istenem! Egyhangú! Mint a legbensőbb imádság; a mezei munka maga is imádság „add meg a mi kenyerünket"; és azt a mezei munka adja. Hol tanult ilyen szépen imádkozni, kis Gina? A leány a neve hallatára megint elpirult. A zárdában, mondta a többiekkel; meg aztán idekint, ahol minden imádkozni tanít.
Én nem dobtam ki a magamét. Általában sokkal jobban tűrtem az unalmas utat, mint társaim, akik nem voltak hozzá szokva, mint én hogy félnapokig egy helyben gubbasztva lessenek valamely ravasz erdei vadra. Hát hiszen azért eléggé úntam biz ezt a szörnyen lassú és lábakat, kezeket zsibbasztó utazást. Meg aztán aggasztott a bakancsom is. Megint éreztem, hogy a rácsapott folt tájékán szorít.
Hektor úgy szaladgált a rőzserakás körül, mint az a bizonyos kotlós tyúk a tó körül, amikor récefiókái magára hagyták. A vén vizslát is megbolondította a folytonos izgulás, amit a daklik árultak el; szűkölve nyugtalankodott és mindenképen részt szeretett volna venni a mulatságukban; de biz az ő nagy teste sehogysem férhetett a rőzse nyílásai közé.
Nem bírta tovább a nagy lelki zakatolást, előugrott a hármasfa mögül s a vasvillát ütésre emelte, Éppen akkor, amikor csakugyan odaért a fiú meg a leány; mert ámbár zúgó füllel hallotta, mégis úgy volt igaz, hogy biz azok ketten jöttek s beszélgetttek; a leány kisérte az úrfit egy darabon, mert egy útjuk volt a szérüig.
A csapszékben van biz ő kelme, ha épen tudni akarja az asszony; de kérem, mi köze van hozzá? Mondá a szolgáló állásában és pattogó sikoltó beszédében utánozva és gúnyolva ismeretlen asszonyát.
Biz ez nem volt valami szép látvány, de csakugyan nagyon éhes lehetett, hogy így falt, mint mondom a vércse. Aki sohasem érezte, hogy mi az éhség, az hamar készen van a szigorú rosszalassal, mert fogalma sincs róla, mi fölött ítélkezik.