United States or Ethiopia ? Vote for the TOP Country of the Week !
Persze nem olyan már ez az orvosfajta nép sem, mint a régi Kursmid. Csak így, ilyen könnyedén beszél. Másfelől azonban megint csak neki van igaza, mert negyednap délutánra már csakugyan semmiképen sem bírtak a lóval. Ugyan Tóth Kása Pál, a szomszéd, a táragyfű gyökerét ajánlotta hathatós orvosságul, mit a ló fülébe kellene húzni, mely után a táragy kimegy a fejéből.
Nem tesz semmit, monda nyugodtan 0...., majd megvárom, mig hazaérkezik, s azzal leült szépen a kanapéra s kikérdezte biróné asszonyom minden testi baját, komendált róla hathatós háziszereket s nagy részvétet tanusitott általánosságban. Igy tartott ez egész déli harangszóig. Biró uram csak nem jött haza. No, már nem jön haza az apjuk ebédre, monda biróné asszonyom.
Nagy főhadnagy urat tehát elég kényelmesen szállásoltam el, nyilván meg lesz hathatós protekciómmal elégedve, ha ugyan ebben az életben valaha még találkozunk. Ez az ádáz hadivihar úgy szerteszét szórja egymás mellől az embereket, mint a szélvész a faleveleket. Igaz, hogy némelykor össze is tereli, mint ahogy például most engem is ennek a jóravaló Heiszer bácsinak közelébe terelt. Igy-e!
A Nap Szava
Mások Keresik