United States or United Kingdom ? Vote for the TOP Country of the Week !


Csinos, intelligens kifejezésű arcza, urias öltözéke, magas, karcsú termete és udvarias meghajlása szimpatikusan hatott a leányokra, mit ő azonnal észrevett, sőt számítani látszott arra.

Termete középmagas, talán nagyon is karcsu, keze, lába apró, arcza nyiló rózsa majd vidámságban, majd komoly kifejezésben váltakozva s szép kék szemének kifejezése mutatta, hogy sokkal érettebb, gondolkozóbb koránál s sokkal szellemdusabb, mint rendesen a fiatal leányok lenni szoktak. Ülj mellém.

Ahhoz képest, hogy hatezer hold első minőségü bácskai földet mondhatott a magáénak, Vidovics Ferinek igen termete volt; talán mint szegény fiu is szembe tünt volna, de így bajos volt észre nem venni.

János az első pillanatban, ahogy Bécsben megpillantotta őket, majdnem felkiáltott annak a hasonlatosságnak a láttára, amelyet a fiatal Ágnes és a húsz esztendő előtt elvesztett Nóra arca, termete, hangja, járása és szempillantása mutatott. A természet csodálatos játéka ez tűnődött a szobrász meghatottan.

Magas termete, elegáns tartása feltünt, mert ilyen alak nem igen szokott este ilyen mellékutczákban járni; még csak fátyol sem volt az arczán és jól lehetett látni finom fehér bőrét, nagy kék szemét, divatos frizuráját, mely hullámos göndörödésben környezte arczát, s bár túl volt már a legelső fiatalságon, szépségét, mely inkább bájos volt, mint szabályszerű, nem lehetett tagadni.

A Nap Szava

forgalmasabb

Mások Keresik