A mint belépett az ajtón, már idegessé lett a nagytekintetü férfiú s meg se hallgatta a hebegését. Nem lehet kérem, a mi üzletünk nem előlegekre van építve. A nélkül nem dolgozhatom... Szomorú, de nem tehetünk róla. Sóhajtva ment haza, egyszerre eloszlott még az a kis önérzete is, a mit eddig olyan féltékenyen ápolt.
Ez boszantotta s olykor idegessé tette, mert ő sohasem udvarolt a leánynak és különösnek találta, hogy azok kitűzték őt leendő vejüknek, holott ő nem szándékozott nősülni, s szíve mindaddig az ideig érintetlen maradt, míg Dóziát meg nem látta. A milyen álmodozó természettel bírt, éppen oly keveset törődött ily tekintetekben a világ fölfogásával.
A mama, a mama, motyogott s idegessé tette az ifjabb Gluboviczot, a ki már nem volt ennyire naiv. Rákiabált a nagy aggodalomba egészen belebutult emberre, hogy ne marháskodjék s fogja be a száját. Azt mondta, hogy ő tovább lát az orránál. A mama föl akar jönni a nyakára, annyi az egész. A vén fiu, az Adolf belebujt a könyvekbe és rázta a fejét. Nem igaz, nem igaz.
A Nap Szava